Maradhat, aki fizet

2012.12.11. 11:19

Tartózkodási engedélyt kap, aki nem veszélyes az országra, és 250 ezer euró értékben magyar állampapírt vásárol - kedden a parlament megszavazta ezt a javaslatot. Rogán szerint a kínaiak kérték, hogy legyen ilyen.

Az Országgyűlés kedden megszavazta ezt lehetővé tévő törvénymódosítást. Az ezt igénylő üzletembereknek legalább 250 ezer eurónyi, államkötvénybe fektetett értékpapírral kell rendelkezniük.

A jogszabály-módosítást a parlament 256 igen szavazattal, 65 nem ellenében, 19 tartózkodással fogadta el. A fideszes Rogán Antal, Babák Mihály és Kapus Krisztián, valamint a KDNP-s Spaller Endre által jegyzett javaslat szerint tartózkodási engedélyt kaphat az a harmadik országbeli - vagyis unión kívüli - állampolgár, akinek magyarországi befektetései miatt beutazásához és itt-tartózkodásához nemzetgazdasági érdek fűződik.

Ilyen nemzetgazdasági érdek, ha a kérelmező igazolja, hogy ő vagy a többségi tulajdonában álló gazdasági társaság legalább 250 ezer euró értékben rendelkezik legalább öt évre szóló, határozott idejű értékpapírral. Feltétel azonban, hogy ezt az értékpapírt olyan - az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-vel szerződéses viszonyban álló - vállalkozásnak kell kibocsátania, amely kizárólag az állam által erre a célra kibocsátott államkötvényébe fektet.

Az így kiadott tartózkodási engedélyhez szintén meg kell felelni bizonyos feltételeknek, így például magyarországi szálláshely vagy lakóhely szükséges hozzá, az igénylő pedig nem veszélyeztetheti az ország köz- és nemzetbiztonságát, valamint közegészségügyi érdekeit.

Azok, akik legalább fél éve rendelkeznek az így kibocsátott tartózkodási engedéllyel, és letelepedésükhöz nemzetgazdasági érdek fűződik, letelepedési engedélyt kaphatnak. A törvénymódosítás a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Kínaiak kérték

Az egyik előterjesztő, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője korábban utalt arra, hogy a módosítás szükségességét kínai üzletemberek vetették fel. A kormánypárti politikus, az Országgyűlés kínai-magyar baráti tagozatának elnöke felidézte, hogy az elmúlt két évben sok olyan találkozón vett részt, amelyen Magyarországra érkező üzleti delegációk arra panaszkodtak, hogy bürokratikus megszerezni a magyar vízumot, nehézkes a többszöri beutazás.

Több kínai üzletember ugyanakkor felhívta a figyelmét arra, hogy sok más ország - például Svájc, több európai uniós tagállam és az Egyesült Államok is - kedvezményes tartózkodási engedélyt biztosít nekik bizonyos komolyság, így általában nagyobb vagyon felmutatása esetén - mondta Rogán Antal.

Volt már eddig is hasonló

A törvényben már eddig is volt kiskapu, mert megengedte, hogy nem kell tartózkodási engedély annak, aki "az ország gazdasági, nemzetpolitikai, tudományos, kulturális és sport érdekét szolgálja", és akiről az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter is úgy gondolja, hogy letelepedhet.

A letelepedési engedély szinte az állampolgársággal megegyező kedvezményeket biztosít, akinek van engedélye, annak alanyi jogon járnak a segélyek, juttatások és adókedvezmények, de ugyanazok a jogok illetik meg a magyarországi munkavállalásnál és például az oktatási rendszerben is, sőt még a helyhatósági választásokon is részt vehet. Nem kaphat viszont útlevelet, nem szavazhat, nem vállalhat olyan közfeladatot, amely állampolgársághoz kötött, és nem vállalhat munkát más uniós tagországban sem. Az uniós munkavállaláshoz már európai közösségi letelepedési engedély szükséges, amelyhez két év, míg az állampolgársághoz nyolc év kell a letelepedési engedély megszerzése után. A magyar állampolgársági eljárás a legszigorúbbak közé tartozik.