Hazamentek a diákok a miskolci kormányhivatalból

Vágólapra másolva!
Többek között a tandíj és a hallgatói szerződés eltörlését követelik azok a diákok, akik petíciót adtak át a borsodi kormánymegbízottnak.
Vágólapra másolva!

A keretszámok visszaállítását, a tandíj és a hallgatói szerződés "eltörlését" követelik egyebek mellett a Miskolci Egyetem hallgatói, akiknek képviselői az erről szóló petíciót kedden adták át Demeter Ervinnek, Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottjának.
A Miskolci Egyetem hallgatói önkormányzata hétfőn sztrájkbizottságot alakított, és úgy döntöttek, hogy az országos eseményekhez csatlakozva elfoglalják a miskolci kormányhivatal épületét.

Az egyetemisták a hivatal előterében letáborozva várták, hogy Demeter Ervin kormánymegbízott megérkezzen Budapestről, és átadhassák neki petíciójukat. Követeléseik között szerepelt az autonóm, politikától független felsőoktatás, "az ifjúságot romba döntő intézkedések" azonnali befejezése, és a Miskolci Egyetem karainak jelenlegi formában történő megmaradása.

Demeter Ervin a petíciót átvéve ígéretet tett arra, hogy szerdán átadja a miskolci egyetemisták javaslatait Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének. A diákok ezt követően összepakoltak és elhagyták a kormányhivatal épületét, ahol egész nap várták a parlamentben lévő Demeter Ervint.