Megbeszélésre hívta kedden délutánra Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának  elnökségét. Nagy Dávid elnök azonban közölte, hogy nem mennek egyeztetni Baloghoz.

Kedden délutánra egyeztetésre hívta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Néhány órávan később azonban Nagy Dávid, a HÖOK-elnök közölte, hogy nem megy el. Megköszönte a tárcavezető "gesztusértékű" invitálását, de közölte: az oktatásban érintett többi szakmai szervezettel, így a rektori konferenciával, a pedagógus szakszervezetek és a középiskolás diákok képviselőivel minden, a kormányzattal történő tárgyalás előtt egyeztetni kívánnak, és álláspontjuk kialakításához szeretnék figyelembe venni az országszerte tartandó hallgatói fórumok véleményét is.

Hozzátette ugyanakkor, hogy örömmel állnak az egyeztetés elé egy későbbi időpontban, hiszen céljuk az oktatás valóban építő jellegű reformjának konszenzusokon nyugvó megteremtése.

Balog az után hívta tárgyalni a diákok képviselőit, hogy hétfőn este egy hallgatói fórum után több száz diák lezárt két hidat, megbénította a városban a közlekedést, továbbá Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár lemondását és a tandíj eltörlését követelte. A kormány a múlt héten jelentette be, hogy drasztikusan csökkenti az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek számát, így a diákok nagyon nagy többsége csak a saját költségén vagy félig az állam által finanszírozott módon tanulhat majd.

A diákok szerdán újabb tüntetést terveznek a Nemzetgazdasági Minisztérium elé, ahová várják Orbán Viktor miniszterelnököt is.