Rendőrségi razzia az ajkai óvodákban

Vágólapra másolva!
Munkaügyi iratokat foglalt le öt ajkai óvodában a rendőrség. A város szocialista polgármestere szerint egy korábbi óvodabezárás miatti politikai támadás áll az intézkedés háttérben. 
Vágólapra másolva!

Öt ajkai óvodában kutatott a rendőrség iratok után - közölte Schwartz Béla, a város szocialista polgármestere pénteken. Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy a gazdaságvédelmi osztály nyomozói szerdán az ajkai óvodában iratokat foglaltak le, de a nyomozás érdekeire való hivatkozással további részleteket nem közölt.

Schwartz Béla elmondta, a rendőrök elsősorban munkaügyi iratokat foglaltak le; a rendőrség a polgármestert nem tájékoztatta arról, milyen feljelentés alapján nyomoznak. A városvezető úgy tudja, a rendőröket a túlórák érdekelték; ezzel kapcsolatban kijelentette: tudomása szerint minden szabályosan történik.

A polgármester politikai okot és egy régebbi ügyet sejt a háttérben: tavaly, amikor a város intézményeiben, így az egyik óvodában csökkenteni kellett az alkalmazotti létszámot (a tét az óvoda bezárása volt), a szocialista többségű önkormányzat döntése után rendőrségi feljelentést tett valaki, hogy nem az írta alá a felmentéseket, aki arra jogosult lett volna. Ez az ügy azóta lezárult, de Schwartz Béla úgy véli, ennek a folytatása lehet a mostani, s politikai ellenfeleik tették a feljelentést. A polgármester megjegyezte: a választások óta ez a huszadik eljárás, ami az önkormányzat ellen indul.