Kedden megy a HÖOK Baloghoz

Vágólapra másolva!
A hallgatókat képviselő szervezet nem mondta le az újabb időpontot: kedden találkoznak Balog Zoltán miniszterrel.
Vágólapra másolva!

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) ott lesz a jövő keddi egyeztetésen az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) - közölte Nagy Dávid, a szervezet elnöke szombaton, miután Balog Zoltán tárcavezető újból egyeztetésre hívta a hallgatói szervezet elnökségét. A miniszter a héten hívta először megbeszélésre a hallgatói szervezet elnökségét, majd csütörtökön ismét, azokat azonban lemondta a HÖOK.

Nagy Dávid HÖOK-elnök keddi válaszlevelében azt írta: az egyeztetésen nem áll módjukban részt venni. Ennek oka, hogy az oktatásban érintett többi szakmai szervezettel, így a rektori konferenciával, a pedagógus szakszervezetek és a középiskolás diákok képviselőivel minden, a kormányzattal történő tárgyalás előtt egyeztetni kívánnak, és álláspontjuk kialakításához szeretnék figyelembe venni az országszerte tartandó hallgatói fórumok véleményét is - fogalmazott. Hozzátette: ugyanakkor "örömmel állnak" az egyeztetés elé egy későbbi időpontban, hiszen céljuk az oktatás valóban építő jellegű reformjának konszenzusokon nyugvó megteremtése.

A tandíjellenes diáktüntetésekről szóló cikkeinket itt olvashatják.