Ángyán rászolgált Orbán haragjára

földmutyik, Ángyán József fideszes képviselő
Vágólapra másolva!
Az alkotmány módosítására nemmel szavazott Ángyán József volt államtitkár, mert nem ért egyet a kormány földpolitikájával. Orbán a hétfői frakcióülésen rápirított már, hogy ha nem tetszik neki, akkor nincs helye a frakcióban. Ángyán ellen fegyelmi eljárás indulhat. Döntöttek a polgármesteri összeférhetetlenségről és a járásbírósági rendszerről is.
Vágólapra másolva!

Nemmel szavazott Ángyán József volt földművelésügyi államtitkár a kormánypártok azon módosítójára, amely kétharmadossá tette a földtörvényt. Az alkotmány módosítását hétfőn szavazta meg a kormánypárti többség, Ángyán volt az egyetlen fideszes, aki nemmel voksolt.

Az [origo] értesülése szerint a hétfői frakcióülésen Orbán Viktor miniszterelnök keményen rápirított Ángyánra és Bencsik Jánosra, amiért ők szembe mentek a kormány álláspontjával. Az [origo] korábban már megírta, hogy Ángyán vélhetően nemmel szavaz majd, délután pedig valóban így is tett.

Orbán Viktor hangját felemelve mondta a képviselőknek, hogy politikai cirkuszt csinálnak, hangulatkeltők hónapok óta, és ha ez így nekik nem tetszik, "akkor menjetek, mert én egyben akarom tartani frakciót". A frakció alapszabálya szerint Ángyán ellen fegyelmi eljárás indulhat a szavazata miatt. Bencsik János végül igennel szavazott.

A parlament hétfőn szavazott a járásbírósági rendszerről, vagyis arról, hogy a városi bíróságokat a járási kerületbe osztják be. Elfogadták azt a szabályt is, amely szerint a 2014-es önkormányzati választásokig nem kell lemondani parlamenti mandátumukról a mindkét tisztséget betöltő politikusoknak.

Elfogadták azt is, hogy az élettársi kapcsolatnak legyen családjogi vonatkozása is. Így tartás követelhető a volt élettárstól, ha legalább egy évi kapcsolat alatt gyermek született a viszonyból.

Azt a szabályt is elfogadta az Országgyűlés, hogy csak az állam kezében lehessen biztonsági földgáztároló.

Szavazott a ház a felsőoktatási keretszámok eltörléséről is, amelyről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt szombaton. Ugyanakkor a felsőoktatási koncepció még mindig homályos, így a gyakorlatban nem lehet tudni, hogy a keretszámok eltörlése mit jelent.

Döntés született arról is, hogy a közszférában nem jár majd egyszerre nyugdíj és bér is júliustól.