Keretszámok nem lesznek, viszont az oktatásért felelős miniszter minden szakon megszabja majd, hogy hány ösztöndíjas hely indulhat, és azokhoz hány pontot kell elérni - derül ki a kormánypárti többségű költségvetési bizottság hétfőn benyújtott javaslatából. A kormány minden évben újraírhatja a feltételeket.

A kormány eltörli a felsőoktatási keretszámok rendszerét - jelentette be szombaton Orbán Viktor miniszterelnök az után, hogy több ezer diák vonult az utcákra a kormány felsőoktatási tervei miatt. Orbán szerint a keretszámok mindenkit zavarnak, ezért ilyenek a továbbiakban nem lesznek, sőt, mindenki ingyen tanulhat majd, aki elér egy bizonyos pontszámot. Több részletet Orbán nem árult el.

Rogán Antal sajtótájékoztatón ismertette a Fidesz mai frakcióüléseken történteket. A frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy a "kormány meghallotta és meg is értette a diákok félelmeit, akik azt hitték, hogy fizetniük kell a tanulmányaikért". A frakcióülésen a kormány terveit ismertető miniszterelnök ezzel szemben egyértelművé tette, hogy senkinek nem kell fizetni, aki az adott szak ponthatárát eléri, és teljesít két feltételt. Az egyik, hogy időben befejezze tanulmányait, illetve vállalja, hogy Magyarországon helyezkedik el. A miniszterelnök szerint elvárható, hogy aki az állam pénzén tanul, az az országot gyarapítsa a tudásával.

Hétfőn a költségvetési bizottság már be is nyújtott egy olyan módosító javaslatot, amely ilyen értelemben változtatja meg a felsőoktatási rendszert. A módosító szerint az oktatásért felelős miniszter minden évben meghatározza, hogy egy adott szakon hány részösztöndíjas tanuló lesz, akik maguk állják képzési költségük felét. A módosító szerint a teljes támogatásban részesülő és a részösztöndíjas diákoknak is el kell majd érniük egy bizonyos ponthatárt, ha szeretnének állami pénzen tanulni.

"A javasolt törvényi szintű szabályozás megteremti annak a lehetőségét, hogy a miniszter évente és szakonként is egyensúlyt teremtsen a jelentkezői igények, az állam és a piac megfogalmazott elvárásai és a költségvetés lehetőségei, valamint a felsőoktatástól elvárt magas minőségi feltételek teljesítése között" - olvasható a javaslat indoklásában. A javaslat szerint a "felvehető létszám mint szabályozási eszköz kivezetése nem lehet teljes. Különösen a mesterképzés mint a második felsőoktatási képzési ciklus létszáma olyan, ami az alapképzés függvénye, ennek megfelelően ebben a részben megmarad a létszámszabályozás".

Az nem egyértelmű, hogy ez a kormányzat álláspontját tükrözi-e. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár hétfőn azt mondta, hogy a kormány csak szerdán dönt a felsőoktatás átalakításának végleges formájáról. A hétfőn megjelent javaslat azonban egybevág a hétvégén Orbán által mondottakkal.