Alföldi: Szembe vagyunk köpve

Alföldi Róbert rendező William Mayer: Haláleset a családban című operájának 2012. október 7-i próbáján a Szegedi Nemzeti Színházban
Vágólapra másolva!
Alföldi Róbert a Kultúrpartnak adott interjújában arról beszélt, hogy mindenkit méltatlan helyzetbe hoztak a pályázattal, de nem fog gratulálni Vidnyánszky Attilának, akit hiteles színházi alkotónak tart. Szerinte jogszerű volt az eljárás, de jobb lett volna egyenesen megmondani a kormányzati szándékot.
Vágólapra másolva!

Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója a Kultúrpartnak adott interjúban elmondta, hogy nem fog gratulálni Vidnyánszky Attilának, miután kiderült, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Vidnyánszky Attilát nevezi ki a Nemzeti Színház új igazgatójának.

Alföldi szerint "káros az ember hazaszeretetére", ami a Nemzeti Színház igazgatói pályázata körül zajlott, mert két nagyon hiteles színházi alkotót hoztak méltatlan helyzetbe azzal, hogy "kijátszották őket egymás ellen", és azzal, hogy bármelyikük belement ebbe a helyzetbe.

Alföldi nem lepődött meg a döntésen, de azon igen, hogy kormánybiztost neveztek ki mellé, akinek egyelőre nem ismeri a jogkörét sem. Alföldi szerint illett volna mindkét pályázót meghívni a sajtótájékoztatóra.

"Jogszerű volt az eljárás, de nem kellett volna végigjátszani ezt az egészet" - mondta Alföldi, aki szerint sokkal jobb lett volna egyenesen megmondani a kormányzati szándékot, és felnőttként kezelni másikat. A rendező nem érti, miért kell titkolózni, és miért kell titkolni egy pályázatot, amikor egy közintézményről van szó.

Alföldi a legszomorúbbnak azt tartja, hogy a szakma nem tudott kiállni az ügyben, mert "félelem, igazodás és gyávaság" van. Szerinte teljesen lényegtelen, hogy ki milyen pártra szavaz, mert az "alapügyeink vannak megkérdőjelezve és vagyunk nagyon erősen szembeköpve és hülyének nézve, nemcsak mint színházi alkotók, hanem mint állampolgárok is" - mondta a rendező.

Új igazgató lesz

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn jelentette be, hogy Vidnyánszky Attilát nevezik ki a Nemzeti Színház új igazgatójának Az új igazgató megbízatása 2013. július 1-jével kezdődik, és öt évre, 2018. június 30-ig szól.

A pozícióra Vidnyánszky Attila mellett, aki jelenleg a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Alföldi Róbert jelenlegi igazgató, Szennyai Mária színésznő és Hídvégi Miklós színész-rendező nyújtott be pályázatot. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint a négy pályázatból csak kettő, Alföldi Róberté és Vidnyánszky Attiláé felelt meg a kiírásban foglaltaknak és tartalmazta a megfelelő mellékleteket, dokumentumokat.

A két jelöltet a pályázat értékelése után egy szakmai bizottság hallgatta meg. A pályázatok és a személyes meghallgatás után a közlemény szerint Vidnyánszkyt a bizottság mindegyik tagja alkalmasnak találta, Alföldi Róbertet viszont mindössze egy bizottsági tag támogatta. Az új igazgató személyéről végül Balogh Zoltán miniszter döntött, a véleményező bizottság javaslatával összhangban.