Fontosabb a lelkiismeret, mint a pártfegyelem - így reagált Ángyán József azután, hogy Orbán kizárással fenyegette meg, mert a kormánypárti többséggel szembemenve szavazott a földtörvény kétharmadossá tétele ellen. A politikus egyelőre kivár, de már egy új mozgalom körvonalairól beszélt.

A lelkiismeretem tiszta, és ez számomra fontosabb, mint bármilyen párt- vagy frakciófegyelem - mondta Ángyán József a Hvg.hu-n megjelent interjúban azután, hogy nemmel szavazott az alkotmány földtörvény miatti módosítására.

Az interjú készítése után derült ki, hogy Ángyán pénzbüntetést kapott azért, mert a frakcióval szembe ment egy kötelező szavazáson. A szavazást megelőző frakcióülésen Orbán Viktor miniszterelnök ingerülten szólt azon képviselőknek (köztük Ángyánnak), akik a kisbirtokos mezőgazdaság támogatása mellett álltak a nagybirtokokra építő intergrátori rendszer helyett. Orbán azt mondta, nincs helye a frakcióban annak, aki kiszavaz, Ángyán végül pénzbüntetéssel megúszta.

Az interjúban azt mondta, kíváncsi arra, hogy a frakció határozata milyen indokokat hoz fel, mert mint fogalmazott, ő csak azt a vidékstratégiát kéri számon, amit a kormány márciusban elfogadott.

Ángyán az interjúban többször hangsúlyozta, hogy a kormánypárti többség és az MSZP "nagykoalícióban" szavazott az ő módosítója ellen, amely a nagy tőkeerővel rendelkező intergrátorok helyett a kisbirtokosok szövetkezeteit betonozta volna kétharmadba.

Ugyan egyelőre nem zárták ki a frakcióból, de ennek esetére azt vetítette előre Ángyán, hogy fél évig függetlenként folytatná a parlamentban, "aztán meglátjuk". Arra az esetre, ha nem zárják ki, azt mondta, megvárja a sarkalatos (kétharmados) törvényeket, utána dönt, de erre csak február-márciusban kerülhet sor.

A képviselő egy új mozgalomra is utalást tett, amelyben ő folytathatná politikai pályafutását. "Most azt látom, mozgásban van minden, új szervezetek is alakulhatnak akár, sok ilyen csírát látok. Meg lehetne ezekből alakítani a Tisztességes Emberek Szövetségét. Úgy látom, hogy egy ilyen alakulat iránt akár igen nagy is lehetne az érdeklődés a várakozók egyre növekvő táborában" - fogalmazott.

A politikus szerint máris támadás alatt áll, ugyanis egyeteme elvette tőle az ott használt e-mail-fiókját, amely szerinte nem a rektor saját döntése volt.