40 ezer ingyen helyet ígért a miniszter a felsőoktatásban

2012.12.18. 13:26

Legalább 40 ezren tanulhatnak állami ösztöndíjjal jövőre a felsőoktatásban - erre számít Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki a hallgatókkal való egyeztetés után azt mondta, hogy a pontos szám függ attól is, hányan jelentkeznek, és hányan érik el a kijelölt ponthatárt. A hallgatók felálltak a tárgyalóasztaltól, mert szerintük semmi garancia nincs arra, hogy valóban lesz ennyi ingyen hely, a minisztérium ugyanis ezt nem írta le sehová.

"Jobb lenne, ha ketten állnánk itt, de egyedül állok" - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, miután a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) delegációja megszakította a ma tizenkettő órakor kezdődő tárgyalást. A HÖOK elnöksége nagyjából egyórás egyeztetés után hagyta el a minisztériumot.

Balog szerint a diákság meghallotta a kormány szavát, de szerinte a HÖOK még nem. A miniszter emlékeztetett arra, hogy idén nagyjából 34 ezer állami ösztöndíjas helyet hirdettek meg, szerinte jövőre legalább negyvenezren tanulhatnak majd ingyenesen. Ebbe beletartoznak az alapkézésben, az osztatlan képzésben és a felsőfokú szakképzésben tanulók is.

A pontos számot Balog szerint azért nem lehet meghatározni most, mert az a jelentkezők számától és teljesítményétől függ majd. Balog hozzátette, azt is később lehet megmondani, hogy mennyibe kerül majd a költségvetésnek az ösztöndíjak finanszírozása. Szerinte "ha szükséges, költségvetési pluszforrást is igénybe vesznek", mert senki nem maradhat ösztöndíj nélkül, aki teljesíti a felvételi követelményeket.

A miniszter azt mondta a hallgatók hatpontos követeléséről, hogy öt pontról nincs vita, a hallgatói szerződésekről viszont tovább kell egyeztetni. A kormány határzott álláspontja ugyanakkor, hogy nem akar a "külföldnek képezni diákokat".

Sehol nincs leírva ez a szám

Az egyeztetés után Nagy Dávid, a HÖOK elnöke a minisztérium épülete előtt kijelentette, "ez nem tárgyalás, hanem mellébeszélés volt". Szerinte ugyanis a kérdéseikre nem kaptak válaszokat. A Balog által említett negyvenezres számot elfogadhatónak tartaná az érdekképviselet, viszont semmilyen garanciát nem látnak erre, mert ezt sehol nem látták leírva.

A tárgyaláson a Hallgatói Hálózat képviselője is jelen volt megfigyelőként. Fatér Ambrus az egyeztetés után azt mondta, hogy szerdán mindenképp sztrájk lesz, ezt nem befolyásolta az egyeztetés, mert "ott csak politikai lózungokat hallott". A HÖOK vezetője szinten megerősítette, hogy a szerdai diáksztrájkot megtartják.

KAPCSOLÓDÓ CIKK