Találkozott Balog Zoltán a HÖOK képviselőivel. A találkozón abban állapodtak meg, hogy tavaszig egyeztetnek a felsőoktatás kérdéseiről, a hallgatói szerződéseket és az egyetemi autonómia kérdését pedig már januárban megvitatják.

Április végéig tartó, a felsőoktatás átfogó kérdéseit érintő egyeztetés-sorozatban állapodott meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségi tagjaival szombaton. Tárgyalásukon döntöttek arról, hogy két témát még januárban megvitatnak: a hallgatói szerződések ügyét, valamint az egyetemi autonómia kérdését.

Balog Zoltán a szombati megbeszélést követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az álláspontok részben közelednek, részben megegyeznek, részben eltérnek a kormányzat és a hallgatók között a felsőoktatás kérdéseiben. A miniszter jelezte, hogy az egyetemi kapacitásról, a minőségi ponthatárokról és a hallgatói létszámról újabb adatokat kért a kormányzattól a HÖOK, s ezeket rendelkezésre is bocsátják.

A miniszter elmondta, hogy aki a 240-es ponthatárt teljesíti és az egyetemek kapacitásának függvényében talál magának helyet, azt az állam finanszírozni fogja, ingyen fog tanulni, amennyiben aláírja a hallgatói szerződést. Hozzátette, abban a kérdésben, hogy minden szaknak legyen ilyen finanszírozása, nem közeledtek az álláspontok, "de erről is tovább fogunk beszélni".

Balog szerint a felsőoktatásban jövőre 24 milliárd forintot fordítanak a részben magánforrásokból épített beruházások kiváltására, 27 milliárdot pedig az egyetemek, főiskolák adósságátvállalására, valamint az uniós projektek önrészének állami átvállalására, az állami források pedig megvannak erre. A tárcavezető arról is beszélt, hogy a kormany.hu-n egy úgynevezett "felvételi szájbarágót" indítanak, amely segíti az érintettek tájékozódását a felsőoktatást érintő kérdésekben.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta, nem tudják elfogadni, hogy vannak olyan szakok, amelyeken egyáltalán nincs állam által finanszírozott hallgatói hely, de erről januárban újra tárgyalnak. A hallgatói szerződés terén "látják a társadalmi elvárást", hogy a Magyarországon az adófizetők pénzén megszerzett diploma az ország gyarapodásához járuljon hozzá, de "közös megoldást kell találni, hogy a hallgatói érdekek ne sérüljenek". Kérdésre válaszolva azt mondta, a végzett hallgatók Magyarországon tartását "nem röghöz kötéssel kell megoldani", ezért az ezzel kapcsolatos érveket a hallgatói önkormányzatokon, fórumokon keresztül gyűjtik össze, és ennek mentén igyekeznek javaslatokat tenni a jövőben.

Diákkonzultációt kezdenek

A HÖOK a találkozó után közleményt adott ki, amelyben azt írják, hogy a keddi találkozóval ellentétben most konkrét szakmai kérdések mentén zajlott az egyeztetés. Megegyezni ugyan nem tudtak, de szerintük a kormány kezdi megérteni, mit akarnak a diákok a felsőoktatásban. A közleményben azt írják, hogy több ponton is közeledtek az álláspontok, és olyan a kormány által lezártnak tekintett kérdéseket is sikerült megnyitniuk, mint a hallgatói szerződések és az intézményi autonómia.

A HÖOK vezetői szerint elérték azt is, hogy a felvételizők tényleges tájékoztatást kapjanak az intézményi kapacitásokról a hivatalos felvételi tájékoztatón keresztül, és ezért további adatokat kértek a minisztériumtól.

Nem sikerült megegyezni abban sem, hogy mindenhol legyenek tandíjmentes helyek, de ezzel a kérdéssel a januári egyeztetésen fognak foglalkozni, amelyet tavaszig újabb találkozók követnek majd. A HÖOK a felsőoktatási reform széleskörű megvitatása érdekében Nemzeti Diákkonzultációt is kezd a diákok körében.