Száz bűncselekménnyel vádolnak négy berhidait

Vágólapra másolva!
Több mint száz bűncselekménnyel, a többi között nemi erőszakkal vádol a rendőrség négy berhidai lakost - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton.
Vágólapra másolva!

A nyomozók két év után vádemelési javaslattal fejezték be azt a nyomozást, amelyben a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő négy berhidai lakost mintegy ötven sértett ellen elkövetett több mint száz bűncselekménnyel gyanúsítják.

Az elkövetők bűnlajstroma igen széles, életellenes bűncselekmény és kábítószerrel való visszaélés mellett még számos erőszakos cselekmény is a terhükre róható, így többek között zsarolással, nemi erőszakkal, lopással, betöréssel, prostitúcióra kényszerítéssel és csalással is gyanúsíthatók - közölte a rendőrség.