Az azonos nemű személyek közötti szexuális kapcsolat súlyos, halálos bűn, áll egy általános iskolásoknak szóló hittankönyvben. Az említett mondatokról egy szülői panasz nyomán számolt be a Hír24. A negyedikeseknek szóló, Élet a hitben című könyvet a Szent István Társulat adta ki, és Fülöpné Erdő Mária írta, aki egyébként az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, és Erdő Péter bíboros testvére.
A könyv az Osztrák-Magyar Európai Iskolában kötelezően megvásárolandó volt. Az iskola nem akarta minősíteni a könyvet, de azt állították, hogy nem tanítanak belőle.
A könyv íróját nem érte el a portál. Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár a Hír2-től értesült az említett mondatokról, szerinte ugyanakkor a hittankönyvekért az egyházak a felelősek, az államnak semmi beleszólása nincs ezek tartalmába, és ahhoz sincs köze, hogy felkerül-e a könyv az ajánlott vagy rendelhető könyvek listájára.
A Magyar Katolikus Egyház azt írta a portál megkeresésére, hogy az egyház minden homoszexuális embert fenntartások nélkül elfogad. A könyv egyébként állításuk szerint évekkel ezelőtt íródott, és mire a mostani elsősök negyedikesek lesznek, így nekik is kötelező lesz a hittan vagy erkölcstan, addigra kijavítják majd.