2013-tól 16 képzésre megszűnik az állami támogatás, ezzel olyan sikerszakok lesznek fizetősök, mint a kommunikáció, a jog vagy a pénzügy és számvitel, amelyeken félévente átlagosan 150-200 ezer forint lesz a tandíj. Egy jogásznak a teljes képzéshez több millió forintot kell majd összegyűjtenie.

Január elejétől egyetlen egyetem vagy főiskola sem hirdethet meg államilag finanszírozott képzést azokon a szakokon, amelyeket karácsony előtt megjelent határozatában felsorolt az Emberi Erőforrások Minisztériuma. December 31. óta pedig a Felvi.hu oldalon megjelent hivatalos felvételi tájékoztatók arról is képet adnak, mennyit kell fizetni ezeken a szakokon egy-egy félévért, ami - a keresztfélévben tanulók kivételével - azokat fogja érinteni, akik ősszel kezdik meg tanulmányaikat.

A bölcsészettudományi karokon mindössze egyetlen képzés, az andragógia (felnőttoktatás) lesz fizetős, ezért intézménytől függően 130-230 ezer forintot kérnek majd félévenként. Nem kell tandíjra számítania a természettudományi karokra felvételizőknek, a gazdaságtudományi karokon viszont több szakon is csak önköltséges képzést indítanak. Ezek közé tartozik az alkalmazott közgazdaságtan, az emberi erőforrások, a gazdaságelemzés, a gazdálkodási és menedzsment, a kereskedelmi és marketing, a közszolgálati, a nemzetközi gazdálkodás, a pénzügy és számvitel, a turizmus és vendéglátás, valamint az üzleti szakoktató képzések, amelyekért 130-380 ezer forintot kell fizetni szemeszterenként.

Két másik, az elmúlt években nagyon népszerű szakiránnyal kerültek fel a fizetős listára a társadalomtudományt oktató intézmények: egyik a kommunikáció- és médiatudomány (150-300 ezer forint), a másik pedig a nemzetközi tanulmányok (150-280 ezer forint). Akárcsak a többi szak esetében, itt is attól függ a tandíj, melyik intézményben, illetve magyar vagy idegen nyelven folyik-e az oktatás. Általános jelenségként a kisebb vidéki városok kihelyezett intézményeiben spórolhatnak meg a legtöbbet a diákok és a szülők.

Az igazságügyi igazgatási, illetve a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szakon 123-195 ezer forintot kell fizetni, és a jogászoktatás is mindenképpen költségtérítéses lesz, itt intézménytől és képzésfajtától függően 154-230 ezer forintot kérnek félévenként.