Lezárják a buszsávokat a Ferenciek terén

Vágólapra másolva!
Hétfőtől újabb változásokra kell számítani az átépítések miatt, a buszokat a normál sávokra vezetik.
Vágólapra másolva!

Hétfő reggel 9 órától a korábbi Y-alagút melletti buszfolyosót és a gyalogos-aluljáróból a Petőfi Sándor utca felé vezető lépcsőt lezárják, azon az oldalon csak a Városház utca felé vezető lépcsőt lehet használni.

Buda irányában a buszmegállót kettéosztják, a 7-es, a 7E, a 173-as, a 173E és a 233E jelzésű, valamint a 907-es, a 908-as, a 956-os, a 973-as és a 990-es jelzésű autóbuszok számára az eredeti megállóhelytől mintegy 150 méterre, a Városház utca kereszteződése előtt, a többi buszjáratnak pedig 100 méterre az eredetitől, a Városház utcai kereszteződés után alakítanak ki ideiglenes megállót. A közmű- és útépítési munkák érintik az Astoria irányába tartó buszokat is, a megállót 50 méterrel hátrébb helyezik.

A közúti közlekedést is érintik a módosítások: teljes szélességében lezárják az Y-alagút felhajtója és a tér északi járdája közötti buszfolyosót és a budai irányú megállót. A munkaterület mellett a közúti forgalom számára mindkét irányban megmarad 2-2 forgalmi sáv, azonban a buszsávok lezárása miatt a téren az autóbuszok is ezeket a sávokat használják majd, ezért a forgalom jelentős lassulására lehet számítani. A Március 15. téren és a Ferenciek terén korábban bevezetett közúti forgalomkorlátozások továbbra is érvényben maradnak.