Székelyföldiek a karcagi baleset áldozatai

Vágólapra másolva!
Két román-magyar kettős állampolgár, valamint két román állampolgár vesztette életét a reggeli karcagi balesetben. A baleset után a kórházban elhunyt csecsemő iratai nem kerültek elő a kocsiból. A balesetet okozó francia rendszámú terepjáró sofőrjét, egy moldáv férfit, őrizetbe vették. Az áldozatok kocsijában feltehetőleg egy család utazott.
Vágólapra másolva!

Székelyföldiek lehetnek a Karcagnál vasárnap történt tragikus baleset áldozatai, az MTI értesülései szerint a négy felnőtt közül ketten román állampolgárok, a másik két áldozat román-magyar kettős állampolgár. Reggel a 4-es számú főút 164. kilométerszelvényében két személygépkocsi ütközött, az áldozatok mindegyike a vétlen autóban utazott. A helyszínen három férfi és egy nő vesztette életét. Az autóban velük tartózkodó csecsemőt életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter vitte a debreceni Kenézy-kórházba, de az életét nem sikerült megmenteni.

Az MTI információi szerint három felnőtt vezetékneve azonos. A csecsemő állampolgársága, neve és születési dátuma ismeretlen, az ő személyi okmányai ugyanis nem kerültek elő az összeroncsolódott autóból. Vasárnap késő este pedig az MTI székelyföldi forrásokra hivatkozva azt írta, egy Magyarországra áttelepült csíkszentgyörgyi család négy tagja és egy szomszédjuk halt meg a balesetben. Feltehetően utóbbi vezette az autót. A család a Hargita megyei Csíkszentgyörgyről költözhetett át évekkel ezelőtt Magyarországra. A kocsiban az MTI szerint egy testvérpár, valamint egyikük felesége és gyermeke utaztak együtt egy szomszédjukkal. (Korábban az MTI arról adott hírt, hogy az áldozatok csíkszeredaiak lehetnek.)

Az Országos Mentőszolgálat adatai szerint a felnőttek 30 és 35 év közöttiek voltak. A megyei főkapitányság sajtószóvivője kora délelőtt a helyszínen elmondta, hogy az eddigi információk szerint egy francia rendszámú terepjáró Debrecen irányába haladt, amikor eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a szabályosan közlekedő magyar rendszámú személyautóval. A terepjáróban ülő három ember egyike sem sérült meg.

Szentgyörgyi János, a Kenézy-kórház szóvivője újságíróknak elmondta: a körülbelül hat hónapos fiúgyermekkel reggel fél 9-kor érkeztek meg a mentők, és már akkor tudható volt, hogy a gyereknek súlyos agyi sérülései vannak. A koponyája több helyen is betört, az agytörzs "szinte megsemmisült". Az orvosok csaknem három órán át küzdöttek az életéért, de nem sokkal dél előtt meghalt.

A rendőrség szóvivője az MTI kérdésére vasárnap délután annyit mondott, hogy a balesetet okozó jármű 24 éves, moldáv állampolgárságú vezetőjét a rendőrség őrizetbe vette. A karambol további részleteiről a rendőrség nem ad tájékoztatást.