Damu Roland feltárta a szexuális életét a bíróságon

Vágólapra másolva!
Délután dönt a Kúria arról, hogy helybenhagyja-e Damu Roland ügyében a korábbi bírósági döntést, vagy új eljárást rendel el. A sorozatszínészt bántalmazás és erőszak miatt tavaly jogerősen négy és fél év börtönre ítélték, az ügyvédje viszont azért fordult a Kúriához, mert szerinte rengeteg hiba történt az eljárásban. Damu Roland délelőtt a bírót az ártatlanságáról győzködte, amelyet szerinte az is bizonyít, hogy élettársával soha nem volt aberrált a szexuális élete, és soha "nem volt semmi szadomazo".
Vágólapra másolva!

Délután derül ki, mennyit kell várniuk a Jóban Rosszban rajongóinak Damu Roland visszatérésére a sorozatba, ha valóban megkeresi őt a producer a börtönbüntetés letöltése után. A Kúria ugyanis kedd délután dönt a színész felülvizsgálati kérelméről, amely a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését indítványozza. A bántalmazás és erőszak miatt négy és fél év börtönre ítélt Damu Rolandot, aki már több mint fél éve tölti börtönbüntetését, és időközben kopasz lett, bilincsben, rabruhában vezették a tárgyalóterembe.

Damu Roland a Kúrián az utolsó szó jogán azt mondta, hogy segítséget kér, mert nem követte el ezeket a bűncselekményeket. Ezután percekig beszélt arról, hogy milyen szexuális élete volt az őt feljelentő élettársával: "szexuális életünk nem volt soha aberrált, nem volt benne semmi szadomazo", ezért Damu szerint "esze ágában" nem volt a nőt megerőszakolni. A szenvedélyesen előadott beszéde közben a bíró figyelmeztette, hogy a felülvizsgálatban érintett tényállásról kell beszélnie.

Ez katasztrófa ennek az országnak

A Kúriától (a régebbi nevén Legfelsőbb Bíróságtól) a felülvizsgálatot Damu Roland ügyvédje, Ruttner György kérte, mert szerinte szabálytalan volt az elsőfokú eljárás, és az iratellenes dolgok többségét a másodfokú bíróság is elismerte. Ruttner György a Kúrián ennek megfelelően majdnem másfél órán keresztül sorolta, szerinte milyen hibák történtek az eljárásban, és mi bizonyítja Damu ártatlanságát.

Szerinte máig nem tudni, történt-e közösülés vagy sem, és felhívta a figyelmet arra, hogy nyolcféleképp rögzítették "az állítólag bántalmazott nő" vallomását. Az ügyvéd a Kúrián kijelentette, hogy ezért az eljárásnak magán túlmutató jelentősége van, mert eldől, "megállapítható-e a bűncselekmény egy nőnek a vallomása alapján, amelyet semmilyen más törvényes bizonyíték nem támaszt alá". Ruttner hozzátette: "ha igen, akkor ez katasztrófa ennek az országnak, mert ezen az alapon bármelyik férfit egy nő vallomása alapján meg lehet bilincselni, börtönbe lehet vinni".

Fotó: Nagy Attila [origo]
Damu Roland a Kúrián

Ruttner ezért azt kérte a Kúriától, hogy vagy mentse fel Damu Rolandot minden vádpont alól, vagy helyezze hatályon kívül az elsőfokú ítéletet, és rendeljen el új eljárást. Az ügyész ezzel szemben kijelentette, hogy a jogerős ítélet megváltoztatását azonban semmi nem indokolja, ezért kérte a felülvizsgálati kérelem elutasítását.

Damu végig az ártatlanságáról beszélt

Damu Rolandot élettársa bántalmazása miatt tavaly márciusban ítélték jogerősen négy és fél év börtönre, és öt évre eltiltották a közügyektől. A bíróság ezzel enyhítette a korábbi ítéletet, amely szerint korábban hat év börtönt és hat év közügyektől való eltiltást kapott. Damu tavaly tavasszal kezdte el letölteni a börtönbüntetését.

A Jóban Rosszban egykori színészét 2010 novemberében vette őrizetbe a rendőrség erőszakos közösülés gyanúja miatt, majd két nappal később az elsőfokú bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A vád szerint Damu Roland 2008 szeptemberétől 2010 októberéig - kisebb-nagyobb megszakításokkal - a bántalmazott nő élettársa volt, és rendszeresen alakult ki köztük tettlegességig fajuló konfliktus, 2010 őszén pedig Damu meg is erőszakolta a nőt.

A tavalyi másodfokú tárgyaláson Damu ügyvédje, Ruttner György mindent megpróbált bevetni, hogy védencét tisztára mossa. Tizenkét tanú kihallgatását és több új szakértő kirendelését kérte az ügyvéd, de a bíró ezeket az indítványokat mind elutasította, és azt sem engedte például, hogy pornófilmmel illusztrálja Ruttner Damu ártatlanságát.