2014-ben egyszerre lehetnek az országgyűlési és az EP-választások

Vágólapra másolva!
Gulyás Gergely fideszes képviselő szerint "adja magát a lehetőség", hogy egymáshoz igazítsák a 2014-es országgyűlési és EP-választások időpontjait, rá öt évre pedig az önkormányzati választásokkal lehetne összehangolni az uniós választásokat. Dönteni a köztársasági elnök fog.
Vágólapra másolva!

Ha az alkotmányos kereteken belül és az európai szabályozás szerint is lesz rá lehetőség, 2014-ben akár egy időpontban is megtarthatják az országgyűlési és az európai parlamenti (EP) képviselő-választásokat - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az InfoRádió Aréna című műsorában csütörtökön. Az alkotmány úgy rendelkezik, hogy a parlamenti választásokat áprilisban vagy májusban kell megtartani. "Most úgy tűnik" - tette hozzá Gulyás -, hogy az EP-nek van egy kezdeményezése, amely szerint a korábbi júniusi időpont helyett májusban tartanák meg a választásokat.

Ezért Gulyás Gergely szerint "adja magát a lehetőség", hogy a választások időpontja május legyen. Ebben viszont - mint mondta - a törvényhozásnak és a kormánypártoknak nincs feladatuk, hiszen a pontos időpontról - az áprilisi-májusi kereteken belül - a köztársasági elnök jogosult dönteni.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott: "A józan ész szerint nem zárható ki olyan forgatókönyv, hogy ha az alkotmányos keretek között, illetve a mindenkire kötelező európai szabályozás szerint van rá lehetőség, az EP, illetve az országgyűlési képviselő-választásokat - amelyek most már egyfordulósak lesznek -, egy időben tartsák.

A 2014-es önkormányzati választásokat viszont az alkotmány értelmében külön, október-november hónapban kell majd megtartani. Az ekkor megválasztott önkormányzati képviselők mandátuma viszont már öt évre szól. Így "költséghatékony módon" az ötéves EP- és önkormányzati ciklus igazodhat majd egymáshoz. Gulyás Gergely azt mondta: egy választási forduló nagyjából 2-3 milliárd forintba kerül. Hozzátette: ennyit spórol meg az ország, azáltal is, hogy egyfordulós választások lesznek.