Már őszre megegyezne Bajnai Gordon az ellenzéki erőkkel a közös jelöltekről. Az Együtt 2014 a következő hónapokban szervezetépítésbe kezd, és párttá alakul. A volt miniszterelnök szerint szükségszerű az Orbán-kormány bukása, amelynek tevékenységét negatív példaként fogják tanítani.

Bajnai Gordon szerint az érdemi támogatottságú ellenzéki erőknek 6-8 hónappal a parlamenti választás előtt, azaz ősz elejére meg kell állapodniuk a jó kormányzáshoz szükséges programról és a közös jelöltállításról. A Haza és Haladás Egyesület elnöke az MTI-nek adott interjúban elmondta: szervezetépítésbe kezdenek, hogy minél nagyobb súllyal vehessenek részt az ellenzéki együttműködésben, az Együtt 2014 pedig várhatóan a következő hónapokban párttá alakul. A volt miniszterelnök azt mondta: az ellenzéki szervezetek közjogi kérdésekről szóló tárgyalásain ki kell nyilvánítani, hogy "az Orbán-kormány szükségszerű és kívánatos bukása" nem jelenti az előző kormányzati időszak visszaállítását, "hiszen nem véletlenül szavaztak olyan sokan a változásra 2010-ben".

Bajnai Gordon örül, hogy az MSZP egyetért az Együtt 2014 korábban megfogalmazott elvi-erkölcsi alapvetéseivel. Szerinte a következő lépés, hogy vállalásaikat számon kérhető formában, jogszabálytervezetekben is rögzítsék, mert ezek adnak garanciát a korszakváltásra.

Példaként említette a pártfinanszírozás rendezését, az állami korrupció felszámolását, a közmédia függetlenségének biztosítását, illetve az ügynöklisták nyilvánosságra hozását, mondván, aki ezt gátolja, "a kommunizmus utolsó nyúlványát védi, még akkor is, ha antikommunistának nevezi magát, mint a Fidesz".

Kellenek a régi arcok

Arról is beszélt, jó lenne, ha sok új és tehetséges politikus tűnne fel, de a korszakváltást "nem lehet csak ma született bárányokkal végrehajtani". Ezért is kell biztosíték a választóknak arra, hogy az ellenzéki oldalon állók tanultak hibáikból - jegyezte meg.

A volt miniszterelnök azt mondta, a kormányváltás után nem lesz idő hosszú alkotmányozási folyamatra, így még az országgyűlési választás előtt meg kell állapodni a közjogi kérdésekről. A jelenlegi, "radikálisan jobboldali" alaptörvényt nem válthatja fel egy radikálisan baloldali. Olyan alkotmányra van szükség, amely jobb- és baloldaliaknak, valamint a közepén állóknak is elfogadható, megteremti békés együttélésük kereteit, és alkalmas a szélsőségesek elszigetelésére - jelentette ki.

Arról is szólt, hogy a kezdetektől alkotmányellenesnek tartotta az előzetes regisztrációt, ezért nem lepte meg az Alkotmánybíróság erről szóló döntése. Arra utalva, hogy a testület Áder János államfő beadványára vizsgálta a választási eljárási törvényt, a volt miniszterelnök úgy fogalmazott: fontos és tiszteletre méltó jelzés, hogy a köztársasági elnök fontosabbnak tartja feladatát, mint a párthűséget.

Nem tudni, ki lesz a miniszterelnök-jelölt

Bajnai Gordon szerint nem néhány ember döntésén, hanem a választók akaratán kell múlnia, hogy ki legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Mint mondta, ma még nem tudni, kinek a vezetésével lesz a legnagyobb esély a győzelemre, és korai ezt találgatni.

Bajnai Gordon az Együtt 2014 választói mozgalom tavaly október 23-ai színre lépésének tulajdonítja, hogy az ellenzéki oldalon ma már nem az együttműködés szükségességéről, hanem a módjáról folyik a vita.

Azt mondta: a közvélemény-kutatásokból az látszik, hogy mozgalmuk két hónap alatt 600-800 ezer, korábban bizonytalan választó szimpátiáját nyerte el, azaz van szavazói igény egy centrista politikai erőre, és ez a tábor még jócskán bővíthető. Ez azért fontos - hangoztatta -, mert ma még a parlament demokratikus ellenzéki pártjainak együtt sincs a kormányváltáshoz szükséges számú támogatójuk.

Orbánt tanítani fogják mint negatív példát

A kormányt bírálva annak a véleményének adott hangot, hogy Orbán Viktor második kormányfői ciklusát elrettentő példaként fogják tanítani, mert az európai politikatörténet elmúlt évtizedeiben "ilyen rövid idő alatt ekkora kárt kevesen okoztak egy ország hosszú távú kilátásainak".

A volt miniszterelnök szerint a kormány gazdasági ámokfutást folytat, ennek következtében idén is recesszió lesz, a munkanélküliség pedig a közmunkaprogramokat leszámítva tovább növekszik. Az államadósság elleni harcot látványos kudarcnak tartja, mondván, hogy az adósság nem csökkent érdemben, miközben erre hivatkozva a kormány a korábbi magánnyugdíjvagyon felét "elégette".

Bajnai Gordon szerint súlyosbítja a bajt, hogy menekül az országból a fiatal, képzett munkaerő. Ezzel kapcsolatban arról is beszélt, hogy a kormány felsőoktatási politikája sokakat elzár az előrejutás lehetőségétől, ezért azonnali változtatásokra lesz szükség a kormányváltás után.