Nem veszik el a lejárt forgalmit

Hamarosan egyszerűsödik az ügyintézés tizennégy közúti közlekedési hatósági eljárásban - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az új rendelkezések döntő részben 2013. október 1-jén léphetnek hatályba.

Több eljárásban mellőzhető lesz az ügyfél személyes megjelenése, az ügyindítás az Ügyfélkapun keresztül lesz intézhető. A nyilvántartási rendszerek összekötésével az okmányirodák, kormányablakok közvetlen elektronikus kapcsolat útján kérhetik majd le a szükséges adatokat. Az ügyfelek a hatósági ellenőrzések és az okmánymásolatok kiállítása során is mentesülnek az adatszolgáltatás alól.

Az informatikai rendszerek felkészítését követően, idén októbertől elektronikus úton lehet bejelenteni a közúti járművekhez tartozó hatósági okmányok és vezetői engedélyek elvesztését, megsemmisülését, kezdeményezni az elveszett rendszámtábla pótlását, a jármű forgalomból történő ideiglenes kivonását, majd forgalomba helyezését, a törzskönyv adatváltozás miatti cseréjét.

A változásokkal megszűnik az ideiglenes vezetői engedély használata. Az ideiglenes vezetői engedély kiadása helyett ma már megoldható a végleges vezetői engedély gyors pótlása.

A lejárt érvényességű forgalmi engedélyt az ellenőrzéskor a jövőben nem veszik el a helyszínen. A lejárt műszaki vizsgával közlekedő jármű esetén - a szabálysértés büntetésének fenntartása mellett - a hatóság valódi célja, hogy vizsgára vigyék a járművet. Ehhez nem szükséges és célszerű, ha az ellenőr a forgalmi engedélyt a helyszínen elveszi, mivel a többségében jóhiszemű, feledékeny autós így nem tudja levizsgáztatni az autóját, amíg vissza nem kapja a papírjait - áll a közleményben.

Nem kell a forgalmi mellett tartani a kötelezőt

A szükséges törvénymódosításokkal és informatikai fejlesztésekkel 2013 második felére a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának igazolása is egyszerűbbé válhat. A kormányzati kezdeményezés országgyűlési támogatása esetén a biztosítói igazolást a továbbiakban nem kell majd a forgalmi engedély mellett tartani. A kötelező biztosítás meglétét a jármű műszaki vizsgájakor és tulajdonosváltáskor a nyilvántartás útján ellenőrzik.

A mozgáskorlátozottak a jövőben egyszerűbben és gyorsabban pótolhatják parkolási igazolványukat. Az okmány cseréjekor, pótlásakor a hatóság a korábbi igazolvány kiállításakor rögzített vagy a személyi- és lakcímnyilvántartásban tárolt fényképet és aláírást használhatja fel.