Ráharapott az ügyészség a bíró vitorlására

Ujkéry Csaba,  országos igazságszolgáltatási tanács egykori elnöke
Vágólapra másolva!
Egy egykori befolyásos főbíró balatoni vitorlása miatt indított nyomozást az ügyészség. A Somogy Megyei Bíróságot húsz évig vezető Ujkéry Csabát azért jelentette fel az Országos Bírósági Hivatal elnöke, mert nyolc éven keresztül a bíróság fizette ki a vitorlása több százezres fonyódi kikötőbérletét. Ujkéry szerint az ügylettel jól járt a bíróság is, a vizsgálattal és a feljelentéssel pedig csak le akarják járatni.
Vágólapra másolva!

"Ez az ügy a lejáratásom" - mondta az [origo]-nak Ujkéry Csaba, az egykori Somogy Megyei Bíróság elnöke, amikor azt kérdeztük, tud-e arról, hogy az ügyészség nyomoz a hajója kikötőbérlete miatt.

Ujkéry ellen tavaly indított vizsgálatot az Országos Bírósági Hivatal (OBH), és októberben Handó Tünde feljelentést tett a tavaly nyugállományba vonult bíró ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt - közölte az OBH. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint a feljelentés lényege az, hogy Ujkéry a Somogy Megyei Bíróság elnökeként 2004 és 2012 között a bírósággal fizettette ki a saját vitorlása fonyódi kikötőhelyét.

"E célból [a bíróság terhére Ujkéry] szerződéseket kötött a Balatoni Hajózási Rt.-vel, mely alapján a bíróság Gazdasági Hivatala a vitorlás kikötőhelyének bérleti díját utalványozta és kifizette" - írta az ügyészség. A kifizetett bérleti díjak éves összege az ügyészség szerint 262 130 és 436 590 forint között mozgott. Az OBH elnökének feljelentése alapján a Központi Nyomozó Főügyészség tavaly "jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt nyomozást rendelt el", és december óta a győri regionális osztály tanúkat hallgatott meg, illetve bizonyítékokat szerzett be. A nyomozás határideje idén március 8-a.

Forrás: MTI/Varga György
Forrás: MTI/Varga György

Ujkéry Csaba és Handó Tünde egy tavalyi tanácskozáson

Szívességi alapon

Ujkéry Csaba kijelentette, hogy ellene nincs semmilyen büntető eljárás (az ügyészség valóban ismeretlen tettes ellen nyomoz, de az OBH vizsgálata kifejezetten ellene irányult), és az egész ügyet a személye elleni lejáratásnak tartja. Korábban ugyanakkor a Sonline.hu Somogy megyei internetes lapnak elismerte, hogy valóban a bíróság fizette a hajója kikötőbérletét. A lapnak azt mondta, hogy a Somogy Megyei Bíróság 1993-ban kapott egy hatszobás üdülőt Fonyódon, és "ekkor született az ötlet, hogy a vendégeknek extra szórakoztatásként vitorláskirándulásokat is szerveznek".

Ujkéry szerint a bíróság vendégeit eleinte két barátja hordta "szívességi alapon", majd miután az egyikük elvitte a hajóját, a másik pedig eladta, a saját vitorlásán hajókáztatta a vendégeket. Úgy tudjuk, hogy Ujkéry hajóján több bírósági vezető és befolyásos politikus is megfordult.

Ujkéry szerint nem véletlen

Ujkéry a Sonline-nak azzal magyarázta, hogy a bíróság finanszírozta az évi több százezres kikötőbérletet: "a hajóhasználatért cserébe fizette a megyei bíróság, mely jól járt az ügylettel, hiszen egy hajó bérlése napi 30-70 ezer forint". Ujkéry hozzátette, hogy az Állami Számvevőszék és az adóhatóság többször is ellenőrizte a megyei bíróság gazdálkodását, de nem kifogásolták a gyakorlatot.

A tavaly nyugalmazott büntetőbíró, aki korábban a bíróságok legfőbb igazgatási szerve, az Országos Igazságügyi Tanács tagja és szóvivője volt, az [origo]-nak most azt mondta, nem tartja véletlennek, hogy akkor kerül szóba a kikötőbérletének ügye, amikor rangos kitüntetést kapott. Ujkéry hétfőn a "Pro Comitatu Somogy" díjat, illetve a megyecímerrel díszített aranygyűrűt vehette át, amely Somogy megye legrangosabb elismerése.