Magyarázkodik az Emmi a kiszivárgott levél miatt

Vágólapra másolva!
A Világgazdaság birtokába került minisztériumi levél szerint nem hivatkozhatnak a közszférában dolgozók kötelező nyugdíjazásáról szóló kormányhatározatra idős dolgozóik elbocsátásakor az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó intézményvezetők. A tárca a kiszivárgott levélre úgy reagált: kizárólag szakmai szempontok miatt írták a levélbe, hogy ne említsék a kormányhatározatot.
Vágólapra másolva!

Hiába ezért kényszerülnek rá, nem hivatkozhatnak a közszférában dolgozók kötelező nyugdíjazásáról szóló kormányhatározatra idős dolgozóik elbocsátásakor az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó intézményvezetők - írta a Világgazdaság, egy a birtokába került minisztériumi levélre hivatkozva. A Lengyel Györgyi aláírásával pénteken kiküldött levél az állami egészségügyi, az oktatási és a szociális intézmények fenntartóit, illetve a hozzájuk tartozó kórházak, rendelők, iskolák, idős- és gyermekotthonok vezetőit tájékoztatja a nyugdíjazással összefüggő eljárásrendről.

Júliustól hivatalból mindazoknak szüneteltetni fogják a nyugdíját, akik bár nyugdíjjogosultak, az év közepét követően is szeretnének dolgozni. Az öregségi ellátást az illető számára csak akkor folyósítják újból, ha az érintett igazolja munkaviszonyának megszűnését. Az államtitkári útmutató szerint április 30-ig kell bejelenteni a nyugdíjfolyósítónak, ha valaki nyugdíjasként a közszférában dolgozik.

A közalkalmazottak felmentésének egyedi munkáltatói intézkedésen kell alapulnia, és azt "okszerű indoklással" kell ellátni. Abban azonban "kifejezetten kerülni kell" a kormányhatározatra való "tételes vagy tartalmi hivatkozásokat", az Emmi közigazgatási államtitkárának véleménye szerint ugyanis a dolgozók felmentése nem közvetlenül a kormányhatározaton alapul. "A felmentés indokaként kizárólag a közalkalmazott nyugdíjazásának tényét kell megjelölni" - áll az intézményvezetőknek küldött levélben. A lap szerint az intézményvezetőket ezzel hazugságra kötelezi a tárca, hiszen maga az államtitkár fogalmaz ekként: a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint nem szűnik meg automatikusan a nyugdíjkorúak jogviszonya, ugyanakkor a közszférában dolgozók kényszernyugdíjazásáról szóló kormányhatározat megtiltja, hogy költségvetési szerv nyugdíjkorú munkavállalót foglalkoztasson.

A minisztérium kedden közleményben reagált a Világgazdaság cikkére. A tárca ebben azt írja, hogy a közalkalmazottak nyugdíjazásával kapcsolatos tájékoztató levél célja, hogy felhívja a munkáltatók figyelmét a jogszabályok szerinti eljárásrendre és a kapcsolódó jogszabályokra, így arra, hogy az intézkedéssel érintettek felmentésének indoka kizárólag a közalkalmazott nyugdíjazásának ténye lehet. "A média által kifogásolt utolsó bekezdés kizárólag a felmentésről rendelkező munkáltatói intézkedések jogszerűségének biztosítása érdekében, tehát szakmai szempontból került a kimenő levélbe" - írja a közlemény.

A közlemény szerint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi törvény ugyanis tételesen meghatározza a jogszerű felmentés indokait, amelyek között a kormány határozata nem szerepel. Ahhoz, hogy a felmentési okiratok jogszerűek legyenek, szükséges, hogy az indok a törvényben meghatározott nyugdíjjogosultság legyen.