Tagadja a kormány, hogy elszállnának az élelmiszerárak

2013.01.15. 18:49

A Vidékfejlesztési Minisztérium szerint nem lesz élelmiszerár-robbanás a következő hónapokban, hiszen az árak lassabban növekednek, mint egy évvel ezelőtt. Bár a KSH adatai szerint decemberben is átlagon felül nőtt az élelmiszerek ára, a kormány szerint felelőtlenség árrobbanással riogatni.

Felelőtlennek tartja a kormány azokat a híreszteléseket, amelyek szerint minden eddiginél brutálisabb élelmiszerár-emelkedés várható a közeljövőben Magyarországon. A Vidékfejlesztési Minisztérium kedd esti közleményében azt állítja, hogy nem lesz élelmiszerár-robbanás, ennek alátámasztására pedig az áremelkedés év végi lassulásával példálózik.

A minisztérium közölte: 2012 novemberében alacsonyabb volt a termelői árak növekedése októberhez képest, mint egy évvel ezelőtt, ugyanebben az időszakban. Hozzátették: az élelmiszerek ára 2012 decemberében is kevésbé drágult novemberhez viszonyítva, mint egy évvel korábban. Ebben a tendenciában a kormány nem vár változást 2013 első hónapjaiban, sem vagyis áremelésre számít ugyan, de nem nagyobbra, mint tavaly.

A minisztérium arra is emlékeztet, hogy az élelmiszerárak emelkedését világszerte leginkább befolyásoló gabonafélék világpiaci ára 2012 decembere óta 15 százalékkal csökkent, ami jó hír a hazai állattenyésztőknek és a fogyasztóknak egyaránt. A takarmányárak csökkenésével mérséklődhetnek az állattenyésztők költségei, ami a kormány szerint pozitív kihatással lesz a húsáruk árának változására is.

A közleményben ugyanakkor hozzáteszik, hogy a kormány folyamatosan figyelemmel kíséri az élelmiszerárak alakulását.

Tavaly az év második felében 2012 aszályos időjárása miatt kellett nagy élelmiszerár-emelkedésre számítani, amiről az [origo] is beszámolt az ősszel. A KSH novemberben is komoly áremelkedési tendenciára figyelmeztetett, legfrissebb, januári jelentése pedig ismét azt igazolja, hogy az élelmiszerárak átlagon felül emelkedtek.

Az élelmiszerek ára decemberben 7 százalékkal emelkedett, ezen belül jelentősen nőtt a tojás (26,1%), a sertészsiradék (16,0%), a liszt (14,8%), az étolaj (13,7%), az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, a friss zöldség és gyümölcs (12,9%), valamint a szalámi, szárazkolbász, sonka (12,8%) ára is - állt a jelentésben, amelyről itt olvashat bővebben.