A Sándor-palotában dolgozott a szegedi ékszerrablás orgazdája

Vágólapra másolva!
A rendőrség készenléti osztályának tagjaként a Sándor-palotában dolgozott őrként az egyik férfi, akit a szegedi Smaragd ékszerüzlet kirablásának ügyében orgazdasággal gyanúsítanak. A férfi a meggyanúsítás után keddig még dolgozott, de aztán önként lemondott a szolgálati jogviszonyáról.
Vágólapra másolva!

A szegedi Smaragd ékszerbolt kirablásával kapcsolatban a megyei főügyészség szóvivője arról tájékoztatta a sajtót, hogy a készenléti rendőrség objektumvédelmi osztályán, a Sándor-palota alosztályán szolgál a szegedi Smaragd ékszerboltból rabolt ékszerek orgazdája - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.

A tettesek 2012. október 20-a és 24-e között a szegedi Smaragd ékszerüzlet alatti pincéből alulról megbontották a födémet, majd kivágták a páncélszekrény ajtaját, és így több mint százmillió forint értékű ékszert és készpénzt zsákmányoltak. A rendőrök 2012. november végén elfogtak két szegedi lakost, akik részletes beismerő vallomást tettek. A rendőrség januárban öt újabb embert fogott el, akik közül hármat orgazdasággal gyanúsítottak meg.

Az egyik orgazdasággal gyanúsított ember a bűncselekmény elkövetésekor a rendőrség hivatalos állományú tagja volt, ezért a főkapitányság 2013. január 7-én áttette a Szegedi Nyomozó Ügyészséghez a büntetőeljárást.

A Hír Televízió arról számolt be kedden, hogy a fent említett férfi a Köztársasági Elnöki Hivatal őrei közé tartozik - írta szerdán a SzegedMa hírportál. Az oldal szerint D. Attila jelenleg is a rendőrség hivatásos állományú tagja, őrizetbe vétele után sem függesztették fel. A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője a Hír Televíziónak azt mondta: D. Attila a lopott ékszerek értékesítésében vett részt, a házkutatásnál pedig megtalálták nála a lopott arany egy részét is. "Ő a készenléti rendőrség objektumvédelmi osztályán, a Sándor-palota alosztályán végez szolgálatot, tehát a hír ennyiben igaz. Neki a cselekményben nem volt szerepe, hanem az ellopott arany ékszerek értékesítésben működött közre, ezért az ő gyanúsítása a nála lefoglalt, illetve az általa tovább adott aranytárgyak értékének megfelelően orgazdaság bűntette" - nyilatkozta Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Cikkünk megjelenése után Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője az [origo] kérdésére közölte, hogy az érintett rendőr már nem tagja az állománynak, mert 2013. június 15-én, azaz kedden önként lemondott a szolgálati jogviszonyáról, így azonnal megszűnt mindenféle jogviszonya.