Börtönbe kerül a Magyarországon balesetet okozó horvát politikus

Vágólapra másolva!
A zágrábi bíróság is megerősítette a volt horvát miniszterelnök-helyettes ellen hozott magyarországi ítéletet, bár még nem emelkedett jogerőre. Radimir Cacic három évvel ezelőtt Magyarországon okozott halálos autóbalesetet.
Vágólapra másolva!

A horvát politikust tavaly novemberben a Kaposvári Törvényszék jogerősen egy év és tíz hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte. Radimir Cacic 2010 januárjában az M7-es autópályán Budapest felé haladva nekiütközött egy vele azonos irányban haladó, magyar rendszámú gépkocsinak. A vétlen járműben utazók közül ketten életüket vesztették, ketten megsérültek.

A zágrábi megyei bíróság a héten megerősítette a halálos közúti baleset okozása miatt hozott magyar ítéletet, miután a miniszterelnök-helyettesi tisztségéről tavaly lemondott politikus kérvényezte, hogy hazájában tölthesse le büntetését. A horvát bíróság honlapján közzétett döntés szerint a háromtagú bírói tanács egy év és tíz hónap börtönbüntetést szabott ki az ügyben, és mellékbüntetésként három évre eltiltotta a járművezetéstől a volt politikust. Cacic legkorábban a büntetés felének letöltése után kerülhet szabadlábra. A Zágráb megyei bíróság döntése nem jogerős, azzal szemben fellebbezést lehet benyújtani a horvát legfelsőbb bíróságon.

A horvát hatóság nem emelhették volna meg a Magyarországon kiszabott büntetés mértékét, de csökkenthette vagy feltételesre módosíthatta volna. Magyarország csak előzetes, nem végleges hozzájárulását adta ahhoz, hogy az elítélt Horvátországban töltse le büntetését, a magyar igazságszolgáltatás vissza is vonhatja a hozzájárulását, ha nem lenne elégedett a horvát bírói tanács döntésével.