Patakmederbe építenek kerékpárutat Egerben

Vágólapra másolva!
Az LMP Heves megyei szervezete tiltakozóakcióba kezdett egy egri kerékpárút megépítése miatt. Az utat egy patak medrébe tervezik, ami a párt szerint veszélyezteti a város egyetlen zöldfolyosóját. Az önkormányzat szerint most már késő bánat petíciót benyújtani, az építkezés egy hét múlva elkezdődik.
Vágólapra másolva!

A Heves megyei LMP petícióval tiltakozik az Eger egyik patakmedrébe tervezett kerékpárút ellen - írja a greeninfo.hu . A párt szerint egyértelműen megállapítható, hogy a tervezett kerékpárút drága, veszélyezteti a város egyetlen zöldfolyosóját és a takarítás, karbantartás folyamatos kiadásokkal fogják terhelni a költségvetést.

A Lehet Más a Politika közleménye szerint a közel ötmilliárd forintba kerülő felújítás részeként a kerékpárút a patakmederben kanyarog majd az Árva köztől az Eszperantó sétányig, és mintegy százötven millió forintba fog kerülni. Az LMP többször jelezte a városvezetésnek, hogy az elképzelés ebben a formájában pazarló, és a kerékpárút nem fogja tudni betölteni a szerepét, holott létezik olcsóbb és kíméletesebb megoldás helyette.

"A fenti okok miatt aláírásgyűjtésbe kezdtünk, mert úgy látjuk, hogy a városvezetés nem tudott vagy nem akart mindenkit meghallgatni. A petícióban kezdeményezzük, hogy a pazarló kerékpárút helyett a belváros legyen gyalogos-kerékpáros övezet. Ez a megoldás takarékos, előremutató és okos belátáson alapul, százmilliók helyett százezrekből is kivitelezhető!" - írja a közlemény.

Az egri önkormányzat szerint az LMP nem gondolhatja komolyan, hogy a tiltakozást a szerződéskötés után, egy héttel a munka megkezdése után kellene elindítani. "Mindent a maga idejében - tartja a mondás, s ez a lépés nagyon elkésett, a belvárosi rehabilitációs program elindult, a részleteit a 2011. december végén aláírt Támogatási Szerződés rögzíti! Számos kivitelezői szerződéssel rendelkezünk már, s a többi projekt ügyében is javában zajlik a közbeszerzési eljárások előkészítése" - írja a városvezetés közleménye.

A petícióban megfogalmazott célok az önkormányzat szerint nélkülözik a realitásokat, megvalósulásuk komoly anyagi és erkölcsi kárt okozna Eger városának. A kezdeményező nem kezeli felnőttként az egrieket, célja nem lehet más, mint a negatív hangulatkeltés. Az önkormányzat szerint a belvárosi rehabilitációval kapcsolatos tervek régóta ismertek, Eger Önkormányzata közmeghallgatást és számos tájékoztató fórumot is tartott a témában.

Ez egri ügyek online oldala összeszedte a tervezett kerékpárút előnyeit és hátrányait vízügyi, köztisztasági, ökológiai és turisztikai szempontok alapján. Többek között az ellenérvek között említik, hogy sérülni fog az ökológiai folyosó, az áradások után ottmaradó iszapszennyeződés, viszont pozitív hozadéka lehet, hogy a beruházás nagy részét nem Egernek kell fizetnie.