Korruptak vagyunk, mint az olaszok

Vágólapra másolva!
Olyan korrupt a magyar hadsereg, mint a spanyol és az olasz a Transparency International összeállítása szerint. A lista élén Németország áll, az alján pedig Kongó és Kamerun.
Vágólapra másolva!

A Transparency International összeállította a védelmi korrupciós indexet, amely 82 ország hadseregénél tapasztalható korrupció mértékét mutatja meg. Magyarországot a vizsgálat a kevésbé korruptnak számító országok csoportjába sorolta - közölte a Transparency. A vizsgálat hét csoportra osztotta az országokat, a korrupció szempontjából nagyon alacsony kockázatú csoportba mindössze két ország, Ausztrália és Németország fért be. A két ország mögött olyan nemzetek sorakoznak, mint Norvégia, vagy Svédország, míg a harmadik kalapba került Magyarország, többek között Olaszországgal és Spanyolországgal.

A magyar besorolás viszonylag a széleskörű kontrollnak köszönhető. Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága például érdemben ellenőrzi a védelmi politikát, és az ágazatra jellemzőek a nyilvános szakmai viták is. Növeli a nyilvánosságot, hogy a honvédség költségvetése része az ország költségvetésének, vagyis megtudható, hogy mennyit költ az ország a honvédelemre. Az azonban nem teljesen átlátható, hogy pontosan mire megy el ez a pénz.

A Transparency International szerint az egyik legnagyobb probléma a titkosítás. Bár az Országgyűlés hagyja jóvá a titkos honvédségi beszerzéseket, a képviselők igazából nem tudják, hogy mire is költik el az adófizetők pénzét. Az ilyen kiadások célszerűségi ellenőrzése teljességgel megoldatlan. A védelmi beszerzések terén a lehetséges beszállítók korábbi korrupciós érintettsége nem kizáró ok. Vagyis a magyar kormány akkor is vásárolhat védelmi eszközöket egy-egy cégtől, ha az korábban korrupcióba keveredett.

A Transparency International szerint súlyos aggályokat keltenek az olyan esetek, mint a Gripen repülőgépek beszerzése. Az ügyletet több európai uniós tagországban korrupciós botrány övezi, Svédországban vizsgálat is indult a beszerzés miatt. Magyarország mégsem indít vizsgálatot, a szerződést pedig továbbra is titkosnak minősíti. Kérdéses, hogy a Gripen-szerződés egészének titkosítása tényleg a nemzet biztonságát és nem a beszerzéssel kapcsolatos visszaélések leplezését szolgálja-e - emelte ki a korrupció ellen küzdő civil szervezet.