Vágólapra másolva!
Kétséges, hogy részt vehet-e az eljárásban az abonyi gyermekgyilkosság gyanúsítottja. Rabkórházban ápolják.
Vágólapra másolva!

Koponyasérülései miatt egyelőre kétséges, hogy részt tud-e venni a büntetőeljárásban a férfi, aki tavaly nyáron abonyi otthonukban fejbe lőtte alvó kislányát, majd öngyilkosságot kísérelt meg, mondta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.

A gyermekgyilkossággal gyanúsított apát - akit szeptember végén helyeztek előzetes letartóztatásba - jelenleg a tököli rabkórházban ápolják. Kállai Gábor szóvivő szerint a férfi fizikai és szellemi képességeinek vizsgálatára szakértőt rendeltek ki, hogy eldönthessék: agyi sérülései, illetve állapotának esetleges újbóli romlása miatt részt tud-e venni az ellene folyó eljárásban.

A férfi most először tett egybefüggő, beismerő vallomást, amelyben arra hivatkozott, hogy a felesége el akarta hagyni, vagyis szerelemféltés állt a bűncselekmény hátterében.

Noha az apa kihallgatásakor részletesen beszélt a tragikus éjszakán történtekről, nem zárható ki, hogy súlyos fejsérülései miatt bármikor rosszabb állapotba kerülhet. Ezért volt szükség a szakértő kirendelésére. Egy esetleges visszaesés a nyomozás, illetve a büntetőeljárás felfüggesztésével járhatna, de erről még korai nyilatkozni, mondta a szóvivő.

A 43 éves férfi tavaly augusztus 27-én hajnalban lőtte fejbe a lányát abonyi otthonukban, majd magával is végezni akart. Súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba. A mentőket az éjjeli műszakból hazaérkező anya értesítette.

A bíróság szeptember 28-án a baleseti intézet kórtermében rendelte el az apa előzetes letartóztatását, miután az orvosok felébresztették a mesterséges altatásból, és kihallgathatóvá vált.