Drágállja a Jobbik a kormány IMF-kampányát

Vágólapra másolva!
Novák Előd szerint a Jobbik dupla annyi időre negyed áron tudott venni plakáthelyeket, mint amennyit a kormány az IMF-ellenes kampányra költött. Büntető feljelentést tesz.
Vágólapra másolva!

Aránytalanul sokba került a kormány által tavaly év végén megrendelt, az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos óriásplakát-kampány, ezért a párt hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz - közölte Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke szombaton.

Novák az MTI-nek telefonon azt mondta: egy írásbeli kérdésére adott válaszában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arról számolt be, hogy az egyebek mellett 1000 darab óriásplakátot október 16. és november 1. között bruttó 60 millió forintért helyezte ki az IMG Inter Media Group Kft.

A politikus szerint a Jobbik szintén tavaly év végén kétszer ennyi időre - egy hónapra - negyedennyi pénzért vásárolt meg ugyanúgy 1000 óriásplakát-helyet a saját kampányához.

Nem elég, hogy a kormány "nemzeti konzultáció címén rendszeresen állami propagandát és adatgyűjtést folytat, de időről időre kormánykampányt is folytat az adófizetők millióiból", ráadásul mindezt "a Simicska Lajoshoz közelinek tekinthető" Inter Media Group Kft.-n keresztül - mondta Novák Előd.

Hozzátette, hogy a büntető feljelentés mellett kérni fogja az ügyészséget, hogy polgári peres úton, visszamenőleg semmisítse meg a szerződést, és a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz és a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul panasszal, hogy vizsgálják ki a kormány ezen gyakorlatát.

Az IMG-vel a teljes kampányra 200 milliós szerződést kötött a kormány. A cég máskor is nyert el nagy összegű kormányzati megbízásokat, ezekről itt és itt olvashat.