Keményen ledorongolta Orbán Viktor több fideszes képviselő szerint Ángyán József korábbi agrárállamtitkárt, aki egy éve szállt szembe a kormány földtörvényjavaslatával. Ángyán búcsúbeszédnek is beillő felszólalásban bírálta a Fideszt és a KDNP-t, amiért szerinte magukra hagyták a vidéki embereket. Orbán ezen csattant fel, és egy éve tartogatott feszültséget engedett szabadjára.

Kútmérgezőnek, illetve a saját fészkébe piszkító alaknak nevezte Orbán Viktor a vita fültanúi szerint Ángyán Józsefet abban a szóváltásban, amely a kormánypártok kihelyezett gyulai frakcióülésének másnapján pattant ki a kettejük között a földtörvény tárgyalásakor.

Az [origo]-t tájékoztató képviselők közvetlenül a történtek után keménynek, illetve karcosnak írták le a két politikus összetűzését, többen fogalmaztak úgy, hogy "megfagyott a teremben a levegő". Egy nappal később még ennél is élesebbnek írták le a helyzetet: volt, aki szerint a miniszterelnök megalázta, mások szerint a földbe döngölte a korábbi vidékfejlesztési államtitkárt. Egy képviselő azt mondta: azért volt rossz érzése a hangnem hallatán, mert a két politikus "gyakorlatilag azt a beszélgetést folytatta le egymással kétszázhatvan másik frakciótag füle hallatára, amit már nagyon régen, de négyszemközt kellett volna megtenniük".

A feszültség a résztvevők szerint onnan indult, hogy miután a vidékfejlesztési miniszter és a miniszterelnök ismertette a kormány földtörvénnyel kapcsolatos elképzeléseit, néhány képviselő hozzászólásában nekitámadt az átalakítások irányát jó ideje számos fórumon kritizáló Ángyán Józsefnek, amiért múlt héten Vona Gábor Jobbik elnökkel tárgyalt a földkérdésről (ezt szerdán ismerte el a Jobbik elnöke). 

Cserbenhagytál, Jóska

A korábbi államtitkár, aki a törvény megváltoztatásával kapcsolatos korábbi kudarcai miatt eredetileg nem tervezte, hogy hozzászól a kérdéshez, erre visszatámadott, és egy többek által is "búcsúbeszéd hangulatúként" leírt felszólalásban a fejére olvasta a teremben lévőknek, hogy mennyire eltávolodtak a kormánypártok attól, amit eredetileg a 2010-ben terveztek végrehajtani az ágazatban. Erre válaszolt a beszámolók szerint Orbán Viktor, aki az államtitkárt következetesen Jóskának szólítva azt mondta, hogy Ángyán cserbenhagyta őt, amikor egy évvel ezelőtt lemondott, pedig ha maradt volna, akkor Orbán szerint meg lett volna a lehetősége, hogy ne kívülről, a pálya széléről, hanem belülről alakítsa a folyamatokat. Ehhez képest Ángyán szerinte azóta csak a sajtón keresztül üzenget, és szisztematikusan lázítja a Fidesz ellen a vidéket, ami szerinte megengedhetetlen. 

Bár a frakcióülés előtt a képviselők közül többen arra számítottak, hogy a három nap során terítékre kerülhet a volt államtitkárt kizárásának ügye (Ángyán ugyanis nem volt hajlandó befizetni azt a rekordösszegű bírságot, amelyet azért szabott ki rá a frakcióvezetés, mert a kötelező szavazás ellenére nemmel voksolt az alaptörvény földtörvénnyel összefüggő decemberi módosításakor), Orbán Viktor a beszámolók szerint eloszlatta az ezzel kapcsolatos várakozásokat, és azt mondta Ángyánnak: nehogy azt higgye, hogy megteszik neki azt a szívességet, hogy mártírt csinálnak belőle, és kizárják a képviselőcsoportból. Azt, hogy a történtek után tagja tud-e maradni a közösségnek, azt a miniszterelnök szerint Ángyánnak magának kell eldöntenie. Vagyis ezúttal nem szólította fel direkt módon, mint decemberben, hogy távozzon a frakcióból, de utalt rá, hogy ha akarja, tegye meg.

Egyelőre marad a frakcióban

A fagyos hangulatú ledorongolás után a tanácskozáson részt vevő képviselők szerint Ángyán már nem szólt vissza a miniszterelnöknek. Az [origo] megkeresésére, hogy távozik-e a frakcióból, Ángyán József csütörtökön azt mondta, hogy egyelőre nem, a kihelyezett ülésen ugyanis több, a földtörvénnyel összefüggő, kedvező módosításról döntöttek, amelyeket szeretne a végszavazásig végigkísérni. "Hogy azután mi lesz, azt nem tudom. De most nem rólam van szó, hanem azokról, akik miatt bent ülök a parlamentben. Miattuk, addig, amíg van esély a jobbításra, eltűröm a megaláztatásokat" - tette hozzá. Környezetéből ugyanakkor úgy tudjuk, hogy a törvények elfogadása után a politikus valószínűleg nem marad majd a kormánypárti képviselőcsoportban.

A 2010-ben Orbán Viktor hívására, kisgazdakvótán a parlamentbe jutott képviselő az [origo] által megkérdezett képviselők szerint egyre jobban elszigetelődik a frakcióban. Nyolc hónappal ezelőtti körképünk idején többen még szimpatikusnak tartották, hogy fel meri emelni a szavát a párthoz, illetve a kormányhoz köthető visszaélések ellen, lassanként azonban elfogyott körülötte a levegő, a frakcióban mind több képviselőtársa véli úgy, hogy nem kellene a pártegységet belülről bomlasztania.

Forrás: MTI/Soós Lajos
Ángyán József államtitkár az utódával, Budai Gyulával

Egy képviselőtársa szerint a választáshoz közeledve az egzisztenciális félelem is egyre inkább Ángyán ellen hangolja a frakciótagokat: attól tartanak, hogy ha az agrárprofesszor így folytatja, és teljesen a Fideszre haragítja a vidéki szavazóbázist, akkor lőttek a választási győzelemnek és a beígért képviselői, hivatalvezetői és egyéb helyeknek. Egy vele korábban szimpatizáló fideszes a helyzetről csütörtökön már azt mondta: nem vádolhat valaki büntetlenül egy komplett közösséget - pláne a sajátját - azzal, hogy tolvaj. "A professzor szerintem teljesen rácsavarodott már erre a dologra, de egy csapatban nem lehet ezt így tovább. Így ugyanis tálcán kínáljuk a szociknak a magas labdát, nem is kell gondolkodniuk, hanem Ángyán érveivel faraghatnak rajtunk súlyos százalékokat" - tett hozzá.

Bencsik János ugyanakkor - aki Ángyánhoz hasonlóan számos vidéki fórumon beszált már a földtörvénnyel kapcsolatos változtatások szerinte helyes irányáról - nem érez elszigeteltséget. "Több frakciótag is odajött, hogy tisztelik ezt a következetes kitartást" - így érzékeltette az [origo]-nak, hogy ő csak a napos oldalát látja annak a küzdelemnek, amelyet a kormányfő által meghatározott irányvonal ellen folytat a földtörvény ügyében egy éve. "Nincs szó arról, hogy a politikustársaim kerülnének, vagy ne állnának velem szóba. Ezt csak egy elenyésző kisebbség részéről tapasztalom, de úgy vagyok vele, hogy akkor az a kapcsolat eddig sem ért sokat" - magyarázta, hozzátéve: nem csak emberi, hanem politikai bírálatot sem érzékel. Mint mondja, senkitől nem hallott olyat, hogy amit tesz, az nem jó a Fidesznek, vagy szavazókat veszítene a párt a vita miatt.

Részsikerek lehetnek

Ángyán tavaly januári fellázadása óta kérdés, hogy milyen eredményt hozhat, ha a frakció valamelyik tagja nyíltan nekimegy a Fidesz hivatalos álláspontjának egy ennyire fontos kérdésben. Most talán részsikert könyvelhettek el Ángyánék, miután a frakcióülésen elérték, hogy a földtörvény vitáját elhalasztják, az alaptörvénybe pedig bekerül, hogy a családi gazdaságokról is kétharmados törvényt kell alkotni. Igaz, egy a gyulai ülésen résztvevő forrásunk szerint a miniszterelnökön "látszott, hogy nincs meggyőződve arról, hogy ennek így kell lennie, inkább politikai megfontolások vezették".

Másfelől pedig jogtechnikai ügy miatt is nyerhettek csatát Bencsikék: mivel magában a törvény címében is az szerepel majd, hogy "családi gazdaságokról és egyéb üzemeltetési módokról", így az alaptörvényben is szerepelnie kell a családi gazdaság kifejezésnek, amikor erre a jogszabályra utal. Bizakodásra adhat okot viszont a különutasoknak, hogy a helyi földbizottságok jogkörét is bővítik, illetve, hogy Font Sándor, a mezőgazdasági bizottság elnöke is úgy ítélte meg, hogy a módosító indítványok háromnegyede támogathatónak tűnik.

Ángyánék helyzetét könnyíti, hogy látványos külső támogatással bírnak: a zöldszervezeteken kívül külöböző formában az MSZP, a Jobbik és az LMP, de még a Professzorok Batthyány Köre is üdvözölte az álláspontjukat, emellett számos telt házas vidéki előadást tartottak a témában különböző gazdaszervezetek felkérésére, illetve az Élőlánc Kié legyen a föld címmel indult fórumsorozata keretében.

A két politikus 2011-2012 fordulóján egy hónap különbséggel mondott le egymástól függetlenül az államtitkári, illetve energiaügyi helyettes államtitkári posztról, majd tavaly ősszel 70 módosító indítványt nyújtottak be együtt a földtörvény tervezetéhez. Orbán Viktor mindkettőjüknek üzent, amikor egy decemberi frakcióülésen azt vetette a képviselők szemére, hogy politikai cirkuszt csinálnak, hangulatkeltők hónapok óta, és ha ez így nekik nem tetszik, akkor menjenek, mert egyben akarja tartani a frakciót.