Nagy volt a készültség, de elolvadt a hó

Vágólapra másolva!
Erős havazás kezdődött szerdán este Budapesten, ezért az FKF egész éjjel takarított, de reggelre jórészt elolvadt a leesett hó. A járatok rendben közlekednek
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) munkagépei az éjszaka folyamatosan takarították és síkosságmentesítették a budapesti főutakat, a közösségi közlekedés hajnalban elindult - közölte csütörtök hajnalban a társaság.

Miután szerda este 10 órakor az előre jelzettnél intenzívebb havazás kezdődött, és rövid idő alatt nagy mennyiségű - a budai hegyvidéken hajnalig 13 centiméternyi - hó esett, az FKF Zrt. vezérigazgatója éjféltől elrendelte a legmagasabb, hármas készültségi fokozatot.

Reggelre azonban többnyire elolvadt a hó. A Budapesti Közlekedési Központ reggel hét óra előtt kiadott közleményében azt írta, az utak általában vizesek, csak a magasabban fekvő mellékutcákban fordulhatnak elő latyakos útszakaszok. A tömegközlekedés járatai mindenhol rendben közlekednek.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálata azt közölte reggel nyolc óra előtt pár perccel, hogy az országban a legtöbb főút burkolata nedves, jól járható, ugyanakkor a mellékúthálózat egyes szakaszai még síkosak lehetnek a reggeli fagyok miatt. A társaság összesen csaknem 130 munkagéppel dolgozik a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon.

A következő napok időjárás-előrejelzését itt találja.