Szerette a virágokat, de már leszálló ágban volt R. Kamilló

2013.02.13. 16:43

Mániákusan igényes volt lakókörnyezetére, virágládákat tett ki II. kerületi lakása udvarába, és a kerítést is gyakran újrafestette a bordélyházak üzemeltetésének gyanújával kedden őrizetbe vett R. Kamilló. Az 55 éves férfi a gyanú szerint három fővárosi kerület bérházaiban eresztette össze a prostituáltakat a kuncsaftokkal, a légyottokat egy érdi telefonközponton keresztül bonyolították.

"Leszállóágban volt. A pletykák szerint korábban 500-600 millió forintos vagyona volt, de üzleteit sorra elvették tőle, és most már csak tízmilliója lehet" - mondta egy Ferenc körúti boltos a pesti éjszakában jól ismert R. Kamillóról. Az 55 éves férfit egy kiterjedt rendőrségi rajtaütés után vették őrizetbe kedden, mert a gyanú szerint egy bűnszervezet tagjaként magyar és külföldi állampolgároknak kínált szexuális szolgáltatást három fővárosi bordélyházban. Ezek egyike a Ferenc körút egyik bérházában működött.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdai sajtótájékoztatóján számolt be róla, hogy közel egy évig tartó előkészítő munka után, a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a készenléti egységek közreműködésével felszámoltak egy három budapesti bordélyházat és egy érdi diszpécserközpontot üzemeltető bűnszervezetet. A hálózatot az egyik bérház lakója jelentette fel.

Hegyekben álltak a mobilok - a TEK felvétele a keddi akcióról

Tíz embert, köztük R. Kamillót gyanúsítottként hallgattak ki, az ő és további három ember előzetes letartóztatását is kezdeményezték. A bűnszervezet tagjai a gyanú szerint egy internetes honlapon hirdették a lányokat, a rendszer nagyjából úgy működött, mint ha taxit kérnénk a központból. A kuncsaft felhívta az érdi központ diszpécsereit, akik megadták neki, hogy a három budapesti helyszín közül melyik lakásban várja a lány. A VI. kerüli Bajcsy-Zsilinszky úton, a XI. kerületi Etele úton, valamint a IX. kerületi Ferenc körúton működtek a bordélyházak. A diszpécserek napi kilenc órában fogadták a hívásokat, nagyjából húsz nő dolgozott nekik váltásban. Egy óráért 13 ezer forintot kellett fizetni, ez az alapszolgáltatásra vonatkozott, az extrákért ennél többet. Az [origo] kérdésére a nyomozást vezető Szigeti József alezredes elmondta: a jellemző az volt, hogy a kuncsaftok nem a honlapon kiválasztott lánnyal találkozhattak.

R. Kamillónak a bűnszervezetben betöltött szerepe egyelőre nem világos, és arra sincs bizonyíték - bár több internetes oldalon megjelent - , hogy bármilyen kapcsolatban állt volna a tavaly nyáron kirobbant rendőri korrupciós botrányban gyanúsított Vizoviczki Lászlóval. Az Opten céginformációs adatbázisában nem találtuk olyan céget, amelyben mind a ketten tulajdonosok lettek volna.

A fura nevű R. Kamillót az Opten adatbázisban két helyen találtuk meg. Ezek egyike a jelenleg felszámolás alatt álló Zimmer-Room Vendéglátóipari Kft., amely a IX. kerületi Ferenc körút 19-21. szám alá van bejegyezve. Az Opten szerint R. Kamilló a 2001. március 1-jén megtartott taggyűlésen megszerezte a kft. törzstőkéjének 90 százalékát, és ezzel a közvetlen irányítást biztosító befolyást szerzett. Ha az interneten rákeresünk a cég nevére, mindegyik találat a szintén Ferenc körúti Swing Hotellel összefüggésben jelenik meg. Cégadatok alapján nem egyértelmű, hogy a hotelben érdekeltsége lenne R. Kamillónak. A 4-6-os villamos Mester utcai megállójával szemben lévő hotelben az alkalmazottak elzárkóztak a nyilatkozat elől. Ugyanígy hallgattak az üzlethelyiségüket R. Kamillótól bérlő szomszédos fitneszteremben dolgozók. Mások azonban elmondták, hogy a férfi mindennap ott volt, és volt olyan közeli boltos, akit arra próbált rávenni, hogy költözzön át az ő érdekeltségébe tartozó üzlethelyiségbe: a már korábban bezárt peepshow helyére. Egy másik boltos arról beszélt, hogy hozzá csak hébe-hóba tért be tisztítószert vásárolni.

Forrás: [origo]
A Ferenc körúti Swing Hotel, amelyhez hivatalosan nincs köze R. Kamillónak

Szintén R. Kamilló nevéhez köthető a szálloda mellett működő Híd Western söröző, az ezt üzemeltető Híd Söröző Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t 2005 májusában jegyezték be, a cégjegyzésre jogosultak között van R. Kamilló. Főtevékenységként ingatlanok bérbeadása és üzemeltetése van feltüntetve. A cég jegyzett tőkéje hárommillió forint. A kft. ellen 2010 májusában végrehajtást rendelt el az APEH hátralékkezelési osztálya. A cégnek valamiért nagyon mehet: adózott eredménye a válság közepén, három év alatt közel ötszörösére nőtt. Míg 2009-ben 3, 5 millió forint volt, 2010-ben csak 493 ezer, addig 2011-ben már meghaladta a 15 millió forintot. A söröző szerda délelőtt zárva volt.

Volt, aki tudni vélte, hogy R. Kamilló alkalmazottainak az épületben található lakásaiban tartottak házkutatást a rendőrök. Az [origo]-nak sikerült néhány lakóval beszélni a Ferenc körút 19-es szám alatti lépcsőházban. Azt mondták köszönő viszonyban voltak a férfival, de az üzleteiről nem tudtak semmit. Azt mondták, azért feltűnt nekik, hogy R. Kamilló három emeletet is megvásárolt a házban, de hogy "miből szerezte ehhez a pénzt, azt nem tudjuk" - mondta egyikük a kaputelefonban. A környékbeli boltokban dolgozók szerint a rendőrök körülbelül másfél órát töltöttek a helyszínen, miközben lezárták a Mester utcát és a körút külső sávját. A rendőrök a szemtanúk szerint eleinte feszültek voltak, de később már lazán cigarettáztak az utcán.

Százezres tételek a lefoglalt naptárban - a BRFK felvétele az akcióról

A férfinek a környékbeli boltosok szerint legális üzletei is voltak, "meg voltak befolyásolt állapotú külföldi nők", akik különböző szolgáltatásokat nyújtottak. Az épületben, amióta az [origo] tudósítója az eszét tudja, mindig is volt valamilyen erotikus jellegű vállalkozás, például night-club, amelynek éjszakánként ragyogóan kivilágított portálja előtt drága autók parkoltak sorban.

Kevés információ található az interneten R. Kamillóról. Az hungarianvirus.com azonban egyik korábbi írásában említi a nevét. Azt írják, hogy 1996-ban szervezett egy titkos találkozót, amelyen többek között megjelent Vizoviczki László, valamint több éjszakai klubtulajdonos és taxis is. A találkozót a fővárosi Flamingó Hotelba szervezte R. Kamilló, akinek a cikk szerint akkor a tulajdonában volt az Aphrodité és más menő night-clubok. "Kamilló különc fazon volt a pesti éjszakában, vicces figura, óriási vakerral, szinte mindenkivel jóban volt, így könnyen összeszervezte a találkozót" - írta róla az oldal. Hogy mindezt honnan vették, az a cikkből nem derül ki.

Az interneten a Lovebox társkereső oldal egyik fórumán is megtalálható R. Kamilló neve. Az egyik fórumon beszélgető felhasználók szerint a férfi fenyegető üzenetet küldött a társkereső egyik felhasználójának. Az üzenetben azt írják: "nem csinálok titkot, érdeklődj utánam... Ha nem hagyod abba Andrea és kedvese basztatását, én megtalállak, akár Angliába, akár Kecskeméten. ....Andreáért bármire képes vagyok. Érdeklődj utána, hogy ki vagyok, és utána nagyon gyorsan kérj elnézést a kislánytól, mert megtalállak. Nagyon figyelj, nézz mindig  a hátad mögé, kisgyerek".

R. Kamilló az Opten szerint a II. kerület egyik szép kilátású ingatlanokkal teli utcájában álló sorházában lakik. Az [origo] a helyszínen beszélt az egyik szomszédjával, akit meglepett a férfi őrizetbe vétele. Tudomása szerint a Kamilló már rég legalizálta az üzleteit, de a szomszédságukra tekintettel másról nem akart beszélni. Egy közeli társasházban lakó idősebb nőnek csak az tűnt fel, hogy R. Kamilló rendkívül, már-már mániákusan igényes a környezetére, például gyakran festették újra az épület kerítését, vagy éppen virágládákat rakatott ki az utcára.