Vágólapra másolva!
A nemzeti szolidaritás jeleként elrendelte a székely zászló kitűzését az Országgyűlés épületére Kövér László házelnök, mivel pénteken tartják a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát. Az utóbbi hetekben feszültté vált a viszony Magyarország és Románia között a székely zászló miatt, amelyet több település önkormányzat is kitűzött. A székely zászlót pénteken a Mária Valéria híd esztergomi hídfőjére is kitűzték, és a jobbikosok kitették a szegedi városházára is, mivel az MSZP-s Botka László azt mondta, nem akadályozza meg.
Vágólapra másolva!

Péntek délelőtt kezdődött az Országházban a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának plenáris ülése, amelyet Kövér László házelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyitott meg. "A nemzeti szolidaritás jeleként a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére az Országgyűlés Hivatala kitűzte a székely zászlót az Országház Kossuth téri homlokzatára" - írta az [origo]-nak az Országgyűlés sajótirodája.

Székely zászló a parlament Kossuth téri homlokzatán Fotó: Hajdú D. András [origo]

Nem ez az első alkalom, hogy kitűzték a székely zászlót a Parlament épületére. 2010 novemberben például a Székely Nemzeti Tanács ülésének ideje alatt volt kint a zászló, 2011-ben pedig akkor tették ki, amikor Székelyföldi Szentegyházi Gyermekfilharmónia adott hangversenyt az Országgyűlés lépcsőjén. A mostani zászlókitűzésnek azért lehet nagyobb jelentősége, mert hetek óta tart a vita a székely zászló Magyarország és Románia között.

Február elején diplomáciai feszültségeket keltett Magyarország és Románia között, hogy a magyar nagykövet egy hírtelevízióban Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket, később pedig Németh Zsolt külügyi államtitkár a romániai kisebbségi jogok megsértését sérelmezte, amiért Kovászna és Hargita megye kormánymegbízottai körlevélben tiltották meg a székely zászló kitűzését. Az államtitkár nyilatkozatát a román miniszterelnök kikérte magának, és Románia belügyének nevezte a kisebbségi jogok tiszteletben tartását. A nyilatkozatok miatt néhány román tüntető demonstrált is a bukaresti magyar nagykövetségnél.

Szegeden is kitűzték a zászlót

Több település fideszes önkormányzat is úgy döntött az elmúlt napokban, hogy kitűzi a székely zászlót, így a zászló ott lobog például Budafok-Nagytétény, illetve Erzsébetváros önkormányzatának épületén is. Pénteken a Mária Valéria híd esztergomi hídfőjénél mintegy 150 érdeklődő jelenlétében Völner Pál államtitkár, a Fidesz Komárom-Esztergom megyei elnöke tűzte ki a székely zászlót. A Szegedma.hu tudósítása szerint a szegedi városházára is kirakta a helyi Jobbik a zászlót, mivel Botka László MSZP-s polgármester azt mondta, nem akadályozza meg a zászló kirakását.

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának plenáris ülésén Kövér László arról beszélt, hogy "nehéz év áll a környező országok magyar nemzeti közösségei előtt, de egységes fellépéssel a nemzetpolitikai veszélyből nemzetpolitikai esélyt kovácsolhatunk". Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes pedig a székely zászlók nyilvános használatáról beszélt, és azt mondta: nem szándékunk "bármiféle feszültség erősítése Romániával". Ugyanakkor Semjén köszönetet mondott azoknak a magyarországi önkormányzatoknak, amelyek "erdélyi barátaink melletti szolidaritásuk jeleként" kiteszik a székely zászlót.