Szeretetben élt a szomszédok szerint az a csepregi család, ahol csütörtökön az apa a rendőrség szerint megölte mindkét gyerekét, majd magával is végzett. A szomszédok soha nem látták a szülőket veszekedni, és viszonylag jómódban éltek. A tragédiát csak az asszony élte túl, az egyik szomszéd szerint a tragédia előtt azt mondta, hogy a férje bekattant.

"Edit kikiabált a házból, hogy el van vágva az egyik gyerek torka, aztán kiszaladt, mert akkor már nagyon égett a bútor, meg a papír, amit a Szabolcs meggyújtott, és nagy volt a füst" - mondta a Vas megyei Csepregen Lőrincz Bertalan. Ő az egyik szomszédja annak a családnak, ahol az apa csütörtökön a gyanú szerint megölte két gyermekét és magát is. A rendőrség szerint a férfi a gyermekek anyját bezárta a csepregi ház egyik helyiségébe, majd felgyújtotta a házat. A nőnek sikerült kimenekülnie az épületből, jelenleg kórházban kezelik.

A tragédiát túlélő anya a szomszédtól kért segítséget miután férje kizárta a házból. A szomszéd azt mondta, az asszony körülbelül este hét óra körül kopogott be hozzá, hogy segítsen bejutni a házba, mert a férje nem engedi be, az ajtókat bezárta, a redőnyöket leeresztette. A középkorú férfi egy baltát adott a nőnek, majd együtt visszamentek a házhoz, ahol Edit egyetlen suhintással betörte az épület egyik hátsó ablakát.

Hoztam neki a kislétrát

"Csak vékony ruha és cipő volt rajta, de még ez is akadályozta a mozgásban, ezért levetette a cipőjét, amikor átmászott a kerítésen és a bokáig érő hóban mezítláb ment az ablak alá. Miután betörte, nem tudott bemászni, ezért hoztam neki egy kislétrát" - folytatta a szomszéd. A nő nem töltött sok időt odabent, nagyon nagy volt a füst, köhögve bukott ki a garázsajtón, amit belülről sikerült kinyitnia, és csak annyit mondott, hogy a férje az egyik gyereknek elvágta a torkát, de a másik fiút nem látta, sem a férfit.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A tragédia helyszíne - még több képért kattintson a fotóra!

A nő sikoltozni kezdett, és a ház előtt összecsuklott, Lőrinc Bertalan nővére hozott neki egy pokrócot, és leültették a kerítés tövébe, aztán megérkeztek a rendőrök. A szomszéd - a rendőrök kérésére - előhozott egy nagy kalapácsot, és együtt betörték a bejárati ajtót.

Teljesen meztelenek voltak

Odabent a bútorok és felhalmozott papírok égtek és a sűrűn gomolygó füsttől alig lehetett látni valamit. A rendőrök nem is engedték beljebb a szomszédot, ezért már csak azt látta, amikor megjönnek a tűzoltók, és kihozzák a gyermekek és a férfi holttestét.

"Soha nem fogom elfelejteni, azt ami ezután jött: sorba hozták ki a gyerekek, végül pedig a Szabolcs testét. A kisfiúk teljesen meztelenek voltak, csurom vér volt a testük és látni lehetett a vágást a torkukon; az apán alsónadrág és zokni volt, és az ő torka is el volt vágva" - sorolta a látottakat a férfi.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Még több képért kattintson a fotóra!

Szerinte nem volt semmilyen előjele a tragédiának, az apa fuvarozóként dolgozott egy ottani cégnél, előbb kamionnal, aztán kisebb teherautóval szállított belföldön. A felesége, a családi tragédia egyetlen túlélője pedig egy közeli kisváros takarékszövetkezetében végzett irodai munkát. A gyermekeik a csepregi óvodába jártak.
 
A család látszólag jómódban élt: a város szélén egy körülbelül 150 négyzetméteres, új építésű házban laktak, amelyhez egy kisebb kert is tartozott. Az élénksárga, egyszintes épület mögött kapott helyet a fából készült csúszda, a madáretető és a kerti bútorok. A kőfal bemélyedéseiben színes tenyérnyomatok sorakoznak: egy részük felett a gyerekek nevei láthatóak, míg egy nagyobb ábra felett az áll, hogy "Apa".

Bekattant a Szabolcs

Az udvaron volt egy kutyaház is "Bumi" felirattal, de az állat a szomszéd szerint elszökött, amikor a tűzoltók kiérkeztek, azóta nem látta senki. Lőrincz szerint az asszony azt mondta a nővérének, amikor segítséget kért, hogy két hete összeveszett a férjével, de kibékültek, és azóta minden rendben volt, de "megint bekattant a Szabolcs". "Azt is beszélik, hogy a féltékenység vezetett ide, igazából nem tudni, de az biztos, hogy nagyon szerették a gyerekeket, sokat láttam őket együtt játszani, és boldognak tűntek" - mondta a szomszéd.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Még több képért kattintson a fotóra!

Király Árpád polgármester azt mondta, hogy ismerte a férfit és a feleségét, Editet is, mert valamikor tanította őket az iskolában. A férfi teljesen átlagos gyerek volt, nem emlékszik semmilyen kirívó esetre vele kapcsolatban. A felnőtt életük sem volt feltűnő, ezért sokat nem lehet tudni róluk, de az biztos, hogy nem voltak szociális problémáik.

Egy másik szomszéd szerint sem látszott az apán semmi. - A család csendben, szépen élt, a férfinak nem voltak balhéi, mindennap bejárt dolgozni, az estéit pedig otthon töltötte. Egy, a városban élő fiatal nő szerint "a Szabi jó gyerek volt", és a család átlagos életet élt, senki nem gondolta volna, hogy ilyen megtörténhet.