830 tanár nem akar nyugdíjba menni

Vágólapra másolva!
Több mint 3700 tanár vett át értesítést a kötelező nyugdíjazást rögzítő kormányhatározat miatt, és az eddigi adatok szerint mintegy 830-an kérték a döntés alóli mentességüket - közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetője szerdán. Február végéig juttatják el a kérelmeket a kormánynak.
Vágólapra másolva!

Az érintett tanárok majdnem negyede, 830 pedagógus jelezte, hogy felmentést szeretnének kérni a kötelező nyugdíjazás alól, bár a kormányhatározat szerint nem taníthatna tovább.

Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetője azt mondta: az értesítés átvétele után 15 nap áll az érintettek rendelkezésére, ha felmentést kérnek. A központnak február 28-áig kell a kérelmeket Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének továbbítani, és ő juttatja el ezeket a kormánynak.

A kormány január 10-én tette közzé a közszférában dolgozók kötelező nyugdíjazásának részletszabályait. Eszerint akik elérték a nyugdíjkorhatárukat, és megfelelő szolgálati idővel rendelkeznek, azoknak a munkaviszonyát meg kell szüntetni. Ez alól azonban egyedi mentességet lehet kapni, amelyről a kormány dönt. A felsőoktatásban tudományos kutatóként vagy oktatóként dolgozók kivételt jelentenek, ők 70 éves korukig automatikusan folytathatják munkájukat.

Azoknak, akik nyugdíj mellett dolgoztak a közszférában, április 30-áig kell jelezniük, hogy a továbbiakban az ellátásukat vagy a munkabérüket szeretnék-e, mert a kettős finanszírozás, vagyis a nyugdíj és a munkabér együtt fizetésének tilalma mindenkire - így a továbbfoglalkoztatottakra is - érvényes lesz.