Összevarrta a felesége száját egy budapesti férfi

Vágólapra másolva!
Brutálisan bántalmazta és összevarrta a felesége száját egy budapesti férfi. A rendőrséget ő maga hívta ki, és megpróbálta elhitetni velük, hogy nem is ő tette, mert akkor éppen ismeretlenek fogságában volt.
Vágólapra másolva!

Összevarrta a felesége száját egy 27 éves budapesti férfi - R. Tibor - szombaton, a rendőrség emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - közölte vasárnap a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a gyanúsított szombat délután XXII. kerületi lakásukban - ismeretlen okból - brutális módon bántalmazta 45 éves feleségét. A bántalmazás során a férfi összevarrta az asszony száját. A sértett a bűncselekmény következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A rendőrséget és a mentőket a férj értesítette. Bejelentésében elmondta, hogy a támadás idején nem tartózkodott a lakásban, mert ismeretlen személyek elrabolták, majd amikor kiszabadult, és hazaért, rátalált sérült feleségére. A férfi kihallgatásakor folyamatosan ellentmondásokba keveredett az általa korábban elmondottakkal, végül vallomást tett a nyomozóknak, akik a bejelentéstől számított öt órán belül közölték vele a gyanúsítás tényét.

A házkutatás során a rendőrök a bűncselekmény elkövetéséhez használt cérnát és tűket is megtalálták. R. Tiborral szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztálya folytatja le, egyben előterjesztést tesz előzetes letartóztatásának indítványozására - közölte a rendőrség.