Lélegzett és pislogott a halottnak hitt Róza néni

Vágólapra másolva!
A rendőrség szerint kihívták a háziorvost, aki megállapította a halál tényét a napokig nem reagáló Róza néninél, aki később mégiscsak lélegzett és pislogott. Az orvos szerint ez nem igaz, mert amikor megérkezett, épp a rendőrök mondták neki, hogy mégsem halt meg.
Vágólapra másolva!

Halottnak hitték, ezért már le is takarták, majd észrevették, hogy lélegzik és pislog a balatonfenyvesi lakos, Róza néni - írta a Borsonline.

Az idős hölgy napokig nem látták, ami feltűnt a helyieknek. A tanyagondnok bemászott a kertjébe, de nem látta, hogy az ágyában fekszik-e Róza néni, ezért inkább értesítette a rendőrséget - mondta el a Sonline.hu-nak a gondnok.

Kisebb vita alakult ki abból, hogy ki hitte halottnak a hölgyet. A Borsonline szerint a rendőrök kihívták a balatonfenyvesi háziorvost, aki megállapította a halál tényét, és csak ezután derült ki, hogy mégiscsak él Róza néni. A Sonline.hu-nak azonban az orvos azt mondta, ez nem igaz, mert amikor kiérkezett a helyszínre, ahova halottvizsgálatra hívták, akkor a rendőrök mondták neki, hogy mégsem halt meg.

A rendőrség viszont újra csak azt állította a Sonline-nak, hogy márpedig a háziorvos állapította meg a halál beálltát.