Habony Árpádot elítélték garázdaságért

Vágólapra másolva!
Garázdaság vétsége miatt 2011 májusában jogerősen két év próbaidőre bocsátotta a Fővárosi Bíróság Habony Árpádot - írja a mancs.hu a holnap megjelenő Magyar Narancs cikkéből előzetest közölve. A miniszterelnök főtanácsadóját a lap szerint azért ítélték el, mert egy ötvenes házaspár lépett az úttestre a kocsija előtt, ami Habonyt annyaira feldühítette, hogy összetűzésbe keveredett velük. Habony ügyvédje azt állítja, hogy a bíróság végül sem a testi sértést, sem a bántalmazást nem állapította meg, csupán garázdaság vétségében alkalmazott intézkedést.
Vágólapra másolva!

A Magyar Narancs a birtokába került ügyészségi és bírósági iratokra hivatkozik, a végzés szerint Orbán Viktor bizalmasát egy házaspár bántalmazásáért ítélték el - közölte a weboldal, amely szerint nem kizárt, hogy Habony emiatt nem vállalt formális pozíciót az elmúlt évek során.

Az Index idézi a Magyar Narancs cikkét. Eszerint az eset 2006. november 4-én reggel történt, miután a XII. kerületi Szilágyi Erzsébet fasorban a házaspár lelépett a Lexus terepjárón érkező Habony elé. A gyors tempóban közeledő autós rádudált a gyalogosokra, majd a lehúzott ablakon keresztül rájuk is kiabált: legközelebb nem fékez, hanem elüti őket. A beszólásból először szóváltás, majd fizikai bántalmazás alakult ki a Monda utca kereszteződésénél.

A bírósági iratok szerint Habony annyira felhúzta magát, hogy kiszállt, majd K. Sándor és felesége, P. Erzsébet után ment. Először beletaposott bevásárlókocsijukba, majd egy ütéssel leütötte a férfit, aki hanyatt esett. Közben a férjét védelmező nő is kapott egy hasrúgást. Ezt követően Habony visszaült a terepjáróba, és az ötvenes éveiben járó férfit kikerülve elhajtott a helyszínről - írja az Index a Magyar Narancs cikke nyomán.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
Habony Árpád Rogán Antallal

Habony Árpád ügyvédje azt közölte, hogy a bíróság végül sem a testisértést, sem a bántalmazást nem állapította meg, és az ítéletében a garázdaság vétségében sem büntetést, hanem csak intézkedést alkalmazott. Az ügyben a 2010. április 9-én született meg az elsőfokú ítélet, amit a másodfok változtatás nélkül jóváhagyott. Az ügyvéd által említett intézkedés volt a két éves próbára bocsátás, amely most május 4-én jár majd le. Az ügyvéd azt is írja, hogy Habony bírósági perével párhuzamosan zajlott egy másik eljárás is a Fővárosi Bíróságon, amelyben az érintett házaspár alperesként szerepelt, mert egy másik autóssal is összetűzésbe keveredtek, és ott ők bántalmazták az autó vezetőjét, egy fiatal nőt.

Az [origo] megkereste a Kormányszóvivői Irodát, ahol nem kívánták kommentálni a hírt, a Miniszterelnökség pedig még nem válaszolt kérdéseinkre.

Habony Árpád Orbán Viktor egyik legközelebbi bizalmasának számít, háttéremberként meghatározó szerepe van a Fidesz kommunikációs stratégiájának kialakításában, és informálisan nagy befolyása van a Századvég-csoportra is. A kormányközelinek tartott Nézőpont Intézet elődjét, az Europtimust Győri Tiborral közösen jegyezték 2005-től, de a 2006-os átalakulással jogviszonya megszűnt a céggel. Habony Árpádról bővebben itt olvashat, ez a cikk pedig a Századvég jelentőségét és befolyását tárja fel.