Jogosan rúgták ki a túl sokat buktató tanárt

Vágólapra másolva!
A huszonhét fős hetedik osztály több mint felét megbuktatta vagy kettes osztályzatot adott nekik kémiából, egy tanulót nem engedett javítóvizsgázni a balatonszárszói általános iskola igazgatója, akit ezért elbocsátottak az állásából. A szülői panaszok után az önkormányzat leváltotta az igazgatónőt, és hosszas pereskedés után a Kaposvári Törvényszék most jogerősen igazat adott az önkormányzatnak.
Vágólapra másolva!

A balatonszárszói képviselő-testület a 2010 és 2015 közötti időszakra bízta meg a menesztett igazgatónőt a helyi általános iskola igazgatói teendőinek ellátásával, egyben biológia, kémia és egészségtan szakos tanárrá nevezte ki.

Első tanévének befejezését követően több szülő panaszt tett az önkormányzatnál - írja a Sonline.hu. A huszonhét fős hetedik osztályban ugyanis heten kaptak elégtelent, nyolcan kettest anélkül, hogy a tanév során gyermekeik tanulmányi eredményével kapcsolatos gondokról érdemjegyekkel vagy tanári figyelmeztetéssel tájékoztatást kaptak volna. Panaszt tett E. Zsolt ugyancsak hetedik osztályos tanuló szülője is, ez a diák fizikából bukott meg úgy, hogy javítóvizsgát sem tehetett.

A szárszói önkormányzat, majd a megyei kormányhivatal is közoktatási szakértőt kért fel az esetek kivizsgálására. A szakértő szerint "a szülői panaszok megalapozottak abban a tekintetben, hogy a szaktanári feladatait nem látta el maradéktalanul, továbbá hiányosak az intézményvezetői feladatokkal kapcsolatos jogszabályi ismeretei, ennek alapján megkérdőjelezhető az intézményvezetői alkalmassága" - írja a Sonline.hu.

A képviselő-testület ezért valamivel több, mint egy évvel ezelőtt visszavonta az igazgató vezetői megbízását. Az igazgató pedig válaszul bírósági úton megtámadta a döntést, és másfél millió forint kártérítésre is igényt tartott, ezt utasította most el jogerősen a bíróság, helybenhagyva az első fokon eljáró Kaposvári Munkaügyi Bíróság döntését.