Orbán megpróbálja felrázni az eltespedt nyájat

elindult a Fidesz kampánya a 2014-es választásokra, Orbán Viktor kampánykörútja Edelényben 2010.04.22-én
Vágólapra másolva!
Már készülnek a jövő évi választásra a Fidesz jelöltjei, akiket Orbán Viktor személyesen is felszólított arra, hogy szedjék össze magukat. A kampányban a fideszeseknek fűnek-fának el kell majd mondaniuk, hogy Magyarország jobban teljesít, és a kormány jól végzi a munkáját. A jelöltek már most attól tartanak, hogy erről épp azokat a fiatalokat és nyugdíjasokat lesz nehéz meggyőzni, akik önkéntesként sokat segítettek az előző választás előtt.
Vágólapra másolva!

"A kampány elkezdődött!" - az [origo]-nak nyilatkozó résztvevők beszámolója szerint ezzel a felkiáltással igyekezett harci hangulatba hozni Orbán Viktor a Fidesz választókerületi elnökeit azon a két héttel ezelőtti értekezleten, amelyet a leendő képviselőjelölteknek és munkatársaiknak tartott Budapesten.

Bár a miniszterelnök és Kubatov Gábor pártigazgató egyébként is rendszeresen, havonta, másfél havonta találkozott a párt képviselőjelöltjeinek számító választókerületi vezetőkkel, az utóbbi hónapokban szüneteltek a megbeszélések. A két héttel ezelőtti volt az első olyan találkozó, amelyet már kifejezetten a jövő évi választásra való felkészülés jegyében hívtak össze.

Sulykolni kell az eredményeket

Az eligazításon konkrét teendők vagy utasítások helyett a résztvevők szerint egyelőre inkább csak általánosságok hangzottak el a kormányfőtől. Orbán üzenetét egybehangzóan úgy foglalták össze, hogy mindenki szedje össze magát, és szedje ráncba a csapatait. "Igazából mindannyian tudjuk, hogy messze vagyunk még az éles helyzettől. Inkább csak az volt Viktor célja, hogy a kormányzásba beletespedt, szétszéledt nyájat összeterelje, illetve felrázza" - összegezte benyomásait az [origo]-nak egy fideszes képviselő.

Egy másik, Orbán Viktor eligazítását ugyancsak "ébresztőnek" minősítő frakciótársa szerint a miniszterelnök nagyjából ugyanazokat az intelmeit ismételte meg az értekezleten, amelyeket február elején már szélesebb körben, a kormánypártok gyulai frakcióülésén is megfogalmazott: legyenek aktívak, és "mozgassák meg magukat", mert vége van annak az időszaknak, amikor kényelmesen hátradőlve szemlélhetik az eseményeket.

A korainak tűnő felrázásban a 2002-es választási vereség tanulsága vezérli a miniszterelnököt - mondják forrásaink. A belső eligazításokon visszatérő értékelés szerint ugyanis a Fidesz akkori bukásában az is szerepet játszott, hogy a kormányzásba belekényelmesedett párt későn ébredt, az MSZP-hez képest csak jóval később és lanyhábban kezdett kampányolni, amit a miniszterelnök és pártigazgató szerint többé nem engedhet meg magának.

Ennek elkerülésére szolgál a kormány eddigi eredményeit sulykoló, hivatalosan múlt héten indított "Magyarország jobban teljesít" szlogenű kampány is. A vezérmondatról - amely a nyilvánosság előtt először a miniszterelnök február 22-i évértékelőben bukkant fel - Orbán Viktor már ezen az értekezleten egyértelművé tette, hogy mindenkinek nagyon komolyan kell vennie, és elsősorban ennek kommunikálásában vár aktivitást a jelöltektől.

Fotó: Mudra László [origo]

"Keressük a kapcsolatot a sajtóval, nyilatkozzunk róla fűnek-fának, sulykoljuk az eredményeket" - összegezte a kormányfő elvárásait egy képviselő, aki szerint ezen túl viszont egyelőre csak annak vannak konkrét teendői a választási felkészüléshez, aki eddig elhanyagolta a körzetét és a feladatait. Ilyenek azonban nem nagyon vannak a pártban szerinte, aki ugyanis nem teljesít jól, nem hozza a várt eredményeket, azt lecserélik.

Elvadították az aktivistákat

"Minden helyi csoporthoz el kell jutni, oda is, amelyek újonnan kerültek a választókörzethez (a körzetek 2011-es átszabásakor átlagosan másfélszeresére nőttek a korábbi egységek), aktívan tartani a kapcsolatot a tagsággal és az önkéntesekkel, közösségépítő tevékenységet folytatni, választókkal találkozni, fórumokat tartani" - sorolta a "normálisan dolgozó" jelölt teendőit egy fideszes. Egy regionális koordinátori pozíciót betöltő képviselőtársa ehhez annyit tett hozzá, hogy egy nagyobb térség irányítójaként az összes körzet ütőképességét át kell tekintenie, lassan össze kell állítania a kampánystábokat, kidolgozni a mozgósítási stratégiákat, reaktiválni az eltávolodott, passzívvá vált aktivistákat, illetve elkezdeni toborozni újabb önkénteseket.

A megkérdezett, több mint tucatnyi választókerületi vezető kétharmada ez utóbbiban, az önkéntesek csatasorba állításában látja a legnagyobb nehézséget. Van, aki még egyáltalán nem foglalkozik vele, mert szerinte csak ősztől lesz időszerű, de olyan is akad, aki már most beleütközött a problémába, hogy kormányzó párt tagjaként sokkal nehezebb aktivistákat gyűjteni, mint ellenzékben.

"Nyilvánvaló, hogy valami ellen sokkal könnyebb feltüzelni, fellelkesíteni és tettekre sarkallni az embereket, mint valami mellett. 2010-ben elég volt Gyurcsány vagy Bajnai nevének felemlegetése, és ezrek mozdultak meg, nehogy visszajöjjenek. Most viszont nincs hitele ennek a riogatásnak, nem lehet félelmet kelteni, valós veszélyt illusztrálni ezzel, hiszen fényévnyi szakadék van a Fidesz és bármilyen ellenzéki erő támogatottsága között" - magyarázta egy fővárosi fideszes képviselő, aki szerint a kormánypártoknak ezért más módon kell maguk mellé állítaniuk az önkénteseket.

A politikusnak abban azonban erős kételyei vannak, hogy ez "a kormányzati eredmények fáradhatatlan mantrázásával" sikerülhet. "Azért senki nem fogja ránk áldozni a szabadidejét, mert elindítottuk a közmunkaprogramot, vagy mert újra három év a gyes. Ezek miatt talánk ránk szavaznak, de az aktivizáláshoz kevés, ráadásul sok hibát is elkövettünk, és az utóbbi időben többek között pont azokat - a fiatalokat és a nyugdíjasokat - bőszítettük magunkra, akik a leglelkesebben segítettek 2010-ben" - érvelt tovább a képviselő.

Hogy a Fidesz kampánystratégáinak erre lesz-e a későbbiekben valamiféle központi stratégiája, azt a megkérdezett választókerületi vezetők nem tudták megmondani. Állításuk szerint egyelőre mindenkinek a saját kreativitására van bízva, hogyan oldja meg a nehézségeket. Egy biztos: a hangulatot a pártvezetés nem bízza a véletlenre. Orbán Viktor egy hónappal ezelőtti, gyulai frakcióülésén mondott, majd két hete a választókerületi vezetők előtt részben megismételt felrázó beszédének fő tételeit a kormányfő újra elmondta az annak a hétnek a végén rendezett két és fél napos vidéki kampánytréningen is.

A Balatonszárszón tartott, első körben a dunántúli, illetve fővárosi választókerületi vezetőknek rendezett felkészítőn a miniszterelnök mellett Kubatov Gábor pártigazgató, a Fidesz kommunikációját irányító Kocsis Máté, illetve a vélekedések szerint őszre ismét kampányfőnökké kinevezendő Gyürk András stratégiai igazgató tartott "általános kampányismereteket" és kommunikációs technikákat okító, valamint a korábbi választások tanulságait elemző előadásokat. Az összesen háromkörös tréning utánra, március végére már az újabb választókerületi elnöki értekezlet is meghirdették. Az érintettek ekkorra még mindig nem várnak nagy újdonságokat, csak - ahogy többen fogalmaztak - "a tűz ébren tartását", illetve "a már összeterelt nyáj szétszéledését megelőző, lelkesítő beszédet".