Vágólapra másolva!
Győr-Moson-Sopron megye egyik legkisebb településén sok a nyugdíjas, kevés a fiatal, legutóbb jó tíz éve bolydult fel az élet, amikor Áder János teljes kíséretével behajtott a faluba. Régen alig akadt valaki, aki vezetni akarta a falut, 2010-ben azonban négyen is jelentkeztek. Közülük hárman már rég elköltöztek, most pedig a nyertes is szedi a sátorfáját.
Vágólapra másolva!

"Volt egyszer egy menyecském, de nem szeretett itt élni, ezért megpattant Győrbe" - mesélte az [origo]-nak egy maglócai férfi. A kis Győr-Moson-Sopron megyei faluban nincsen se bolt, se kocsma, se eladósorban lévő lányok. Nem csak a fiataloknak nem könnyű itt az élet, az egyébként csendes településen hamarosan időközi választást kell tartani, ugyanis a falut 2010 óta irányító polgármester lemondott a tisztségéről, mert el akar költözni a faluból. A helyiek egyik szeme sír, a másik meg nevet. Többen sajnálják, hogy a polgármester elmegy, annak viszont örülnek, hogy egy négygyerekes család fog beköltözni a helyére. "Így megduplázódik a gyerekek száma a faluban" - mondták büszkén.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Blága Tibor a héten mondott le a polgármesterségről, hamarosan el is költözik

A Csornától csak pár kilométerre fekvő faluban alig százan élnek, a többségük nyugdíjas. Az utcák kihaltak, csak néha dübörög végig rajtuk egy-egy mezőről érkező traktor. Kedden délután például egyedül a falugondnok dolgozott az utcán. Az ő állása az egyetlen munkahely Maglócán, rajta kívül csak egy közmunkás dolgozik a településen, de hamarosan neki is lejár a szerződése.

Felbolydul a falu, ha választás van

A polgármester döntése nem érte teljesen váratlanul a helyieket, Blága Tibor ugyanis már egy évvel ezelőtt is le akart mondani, mert vitája támadt pár környékbeli gazdával. Most azt mondja, személyes okok miatt távozik, családot akar alapítani, és máshol képzeli el az életét. Több helyi szerint egyszerűen nem talált magának olyan feleséget, aki hajlandó lenne Maglócára költözni.

Pedig 2010-ben nagy tülekedés volt a polgármesteri posztért, négyen is indultak, ami szokatlan volt, az előző években ugyanis mindig csak egy jelölt akadt. "Négyből három akkor költözött a faluba" - mondta a falu szélén élő Bognár Csabáné. Volt, aki azért indult, mert állást akart, és azzal kampányolt, hogy "fiatal és esze van", egy másik jelölt éppen gyesen volt, nem volt más elfoglaltsága, és sokan biztatták is. Az amúgy csendes település nagyon felbolydult a választás előtt, Bognárné szerint a lakók mondvacsinált apróságokon vesztek össze.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Bognár Csaba és felesége tizenhét éve költöztek Maglócára, imádnak a környező réteken sétálni

A versenyt végül mégsem lehetett kiélezettnek nevezni. Az egyik jelölt például csupán egy szavazatot kapott, azt is ő adhatta le saját magára, egy másik pedig vissza is lépett. Ők a választás után el is költöztek a településről. Blága szerint ők nem is voltak komoly indulók, egyikük már a választás napján talált vevőt a házára.

A kocsma hiányzik a helyieknek

"Szeretem a kistelepüléseket, nincs ezeknél jobb" - mondta Blága Tibor polgármester. Egy évvel a 2010-es választás előtt érkezett a faluba, és egy merész húzással rögtön megpályázta a polgármesteri tisztséget. "A környéken jártam, megtetszett, és voltak itt ismerőseim is" - magyarázta, hogy miért költözött Maglócára.

Az állás nem nevezhető zsírosnak, a falu vezetője bruttó 150 ezer forint körül keres, igaz, csak napi pár órát kell dolgoznia. "Nincsenek elvárások, csak rezignált érdektelenség" - mondta Blága. Szerinte egy ilyen kis faluban csak a napi rutint kell elvégezni, iskolába vinni a gyerekeket, átnézni a postát. Pluszban ő a falu kultúrházának könyvtárosa is, de azzal sincs sok dolga, mert olvasók nem igazán vannak. "A közösségi élet a nullához közelít" - jelentette ki.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Az iskolás Martin szeret Maglócán élni, nem akar elköltözni, és minden vágya a traktorozás

"Ami hiányzik, az a kocsma, de már megszoktuk. Veszek a Tescóban egy karton sört, és itthon megiszom" - panaszkodott az egyik helyi. Az utolsó boltot 2003-ban zárták be a kocsmával együtt. A tulajdonos azt mondta, nem érte meg fenntartani, mert alig volt vevő, a kocsmába pedig csak pár kisfröccsre ültek be néha az öregek, még a felbontott borok sem fogytak el. Azóta mozgóárusok látják el a helyieket pékáruval, illetve az önkormányzat indít minden szerdán egy kisbuszt a csornai Tescóhoz.

Áder is beugrott a faluba

Ennek ellenére sokan szeretnek Maglócán élni, pont azért, mert nyugalom van, és közel a természet. A fiatal falugondnok azt mondta, ugyan zavarja, hogy nincsenek lányok a faluban, de két barátjával átjárnak a szomszéd településre szórakozni, és soha nem szeretné elhagyni a szülőfaluját. A helyi nyugdíjasok pedig feltalálták magukat: minden kedden rendel egy orvos a kultúrházban, így ők oda járnak trécselni.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A nyugdíjasokat a falugondnok, Horváth Szabolcs viszi bevásárolni, ő az egyetlen alkalmazott a faluban

"Ilyenkor az is megy, akinek nincsen baja, csak akkor kitalál magának valamit" - mondta egy nyugdíjas. Szerinte az orvos egyszer meg is unta, hogy mindenki bejön vérnyomást méretni, és megviccelte őket. "Mindenkinek ugyanazt az értéket mondta, így aznap valamennyiünknek 160 volt a vérnyomása."

A falu legnagyobb büszkesége Áder János, a köztársasági elnök ugyanis apai ágon Maglócáról származik, a nagyszülei egy falu szélén álló házban laktak, amit manapság már gabonásnak használnak a szomszédok. "Áder már járt is a faluban! Még házelnökként eljött az édesanyjáért, amikor ő épp nálunk volt vendégségben" - mondta Bognárné. Hozzátette, hogy a faluban aznap mindenki a háza előtt gyomlált, hogy a teljes kíséretével érkező Áder szépnek lássa a falut.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Áder nagyszüleinek házát ma gabonásnak használják a szomszédok

"Azóta nem volt ekkora esemény" - mondta Bognárné, holott a politikus nem töltött sok időt a faluban, és nem is mondott semmit. "Nem az a nyilatkozós fajta" - mondta Bognárné, ennek ellenére többen visszavárják. Egy férfi például úgy fogalmazott, nagy esemény lenne, ha újra eljönne.