Az Alkotmánybíróság elé vonult a tüntetés

Vágólapra másolva!
Csütörtökön reggel többtucat tüntető az alkotmány negyedeik módosítása ellen tiltakozva megpróbált behatolni a Fidesz Lendvai utcai székházába, de csak a kertig jutottak. Este nyolckor a többszáz fős tömeg célba vette az Alkotmánybíróság épületét. Átszelték a várost, majd egy rövid beszéd után feloszlottak. Szombaton folytatják.
Vágólapra másolva!

A Fidesz-székháztól az Alkotmánybíróság épülete elé vonultak az alkotmánymódosítás ellen tüntetők csütörtök este. Délelőtt az alkotmány negyedik módosítása ellen tiltakozó transzparensekkel jelentek meg a székháznál, délután pedig ellentüntők is csatlakoztak hozzájuk a Békemenet szervezőinek felhívására. (A korábbi eseményekről részletesen olvashat ebben a cikkünkben.)

Az Ab előtt Tamás Gáspár Miklós filozófus tartott rövid beszédet, amelyben azt mondta, "ez nem alkotmány, hanem fércmű". A tüntetés este fél tizenegy körül ért véget, a szervezők arra bíztatták a résztvevőket, hogy szombaton vegyenek részt a tüntetés folytatásán. Szombat délután három órára újabb demonstrációt hirdettek meg a Kossuth Lajos tér és az Alkotmány utca találkozásához.

A Fidesz székházától körülbelül 3-400 ember vonult a Lendvay utca, Andrássy út, Deák tér, Lánchíd útvonalon az Ab-hoz, körülbelül két tucat rendőr biztosította őket. A székháznál még kormánypárti ellentüntetők is voltak, de ők az átvonulás idejére már feladták, lemorzsolódtak.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Tamás Gáspár Miklós a felső sorban (sállal a nyakában)

Fél tíz előtt értek a Deák térhez, addigra megvolt az első hangosabb összeszólalkozás is - a tüntetőkön belül. Két ember a Szolidaritás nevű szervezet molinóját feszítette ki, ez a szervezet a Bajnai Gordon-féle Együtt 2014 egyik alapító szervezete. A tüntetők szervezői azonban rájuk szóltak, hogy nem kéne politikai színt adni a demonstrációnak, a szolidaritásosok azonban eleinte ragaszkodtak a molinóhoz, mert ki akarták fejezni politikai hovatartozásukat - jelentette munkatársunk.

A Lánchídnál járva fel lehetett mérni a tömeg méretét. A vonulók mindkét oldalt elfoglalták, az autós forgalom ezért leállt. Tudósítónk szerint a fél hidat tudta így megtölteni a demonstráló tömeg.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
"Az alkotmány nem játék"

A vonulók az Operánál járva már szereztek fáklyákat is. A tüntetők mellett elhaladó autók néha dudálnak, a jellemzően 20-30 év közti fiatalok szerint támogatólag. "Aki dudál, velünk tart" - skandálták. Tudósítónk szerint a tüntetés békés, a rendőrök csak az útra tévedő embereket terelik vissza.

Korábban még forradalmibb volt a hangulat. A Fidesz-székház udvarát még kora este lezárták, így több tüntető bent rekedt. A Fidesz biztonsági őrei a rendőrökkel egyeztetve úgy döntöttek, hogy kiengedik őket. Nyolc óra után kinyitották a kaput, a bent rekedt tüntetők kijöhettek. A kintiek "büszkék vagyunk" skandálással fogadták őket.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
A tüntetők a Fidesz orra alá dörgölték, hogy ők is bajkeverők voltak korábban

Mi ellen tüntetnek?

A tüntetést szervezők közleménye szerint a következők miatt nem szeretnék, ha életbe lépne az alkotmány negyedik módosítása:

"ha az országgyűlés megszavazza a módosítást, az Alaptörvény ki fogja mondani:

- az egyetemi hallgatók röghözkötésének lehetőségét;

- az egyetemek gazdasági autonómiájának felszámolását;

- a hajléktalan emberek hatósági üldözésének lehetőségét;

- a gyermektelen, az élettársi kapcsolatban élő és az azonos nemű párok kirekesztését a család fogalmából;

- a szólásszabadság korlátozásának lehetőségét;

- a szabad választási kampány korlátozását;

- a független igazságszolgáltatás további korlátozását;

- az egyházak közötti diszkrimináció és a hitélet feletti kontroll lehetőségét;

- 22 év alkotmánybírósági döntéseinek érvénytelenítését;

- továbbá azt, hogy a kormánytöbbség bármit beleírhat az Alaptörvénybe, mert azt tartalmi szempontból az Alkotmánybíróság sem vizsgálhatja."