Elkészült a népi kézművesség stratégiája

Vágólapra másolva!
A nemzeti vidékstratégia részeként elkészült a népi kézművesség stratégiája. A hagyományos kézműves szakmák helyzetét, problémáit áttekintő és azokra megoldási javaslatokat megfogalmazó dokumentumot csütörtökön mutatták be a Hagyományok Házában Budapesten. Tizenkét civil szervezet és 55 szakértő dolgozta ki a stratégiát.
Vágólapra másolva!

V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért és Halász János kultúráért felelős államtitkár azt mondta: a népi kézművesség fontos identitásképző művészeti tevékenység, de jelentős gazdasági vetülete is van, ezért a stratégia gyakorlatba való átültetését mindkét tárca figyelemmel kíséri.

Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza tárvezetője elmondta, hogy a 12 civil szervezet és 55 szakértő segítségével kidolgozott dokumentum szakáganként és területileg is feltárja a népi kézművesség helyzetét, gazdasági és jogi környezetét, majd kilenc fő pontban fogalmazza meg a célokat, feladatokat.