Kik tüntettek a Fidesz-székháznál?

fidesz-székház foglalás, alkotmánybíróság, székházfoglalók
Vágólapra másolva!
A Fidesz szerint Bajnai Gordon emberei, magukat civilnek mondják, az LMP volt sajtófőnökén keresztül riadóztatták a médiát. Bajnai szerint neki semmi köze hozzájuk, Gyurcsány pedig hiába akarta, hogy köze legyen hozzájuk. A székházas akciót egy sötét pincében szervezték nagy titkokban, de egyáltalán nem úgy tervezék a csütörtöki napjukat, mint ahogy alakult.
Vágólapra másolva!

Engem semmilyen szerveződés nem hívott ide, lelkiismeretes állampolgárként kötelességemnek éreztem, hogy eljöjjek és tiltakozzak a Fidesz-KDNP elnyomó rendszere ellen - mondta az [origo] riportereinek egy fiatalember a Fidesz székházánál, ahol csütörtökön délelőtt körülbelül hetven tüntető jelent meg, hogy az alkotmánymódosítás ellen tiltakozzon. Átmásztak a kerítésen, és megpróbáltak bemenni az épületbe is, de csak a kertig jutottak. A rendőrök egy embert elvittek, később megjelent a Fidesz két szóvivője, Selmeczi Gabriella és Kocsis Máté, és süteménnyel kínálta a tüntetőket, akik estére társaságot is kaptak: a békemenetesek felhívására több tucat Fidesz-támogató is odament a székházhoz.

A magukat egyszerűen civilnek nevező tüntetőkről a Fidesz napközben azt írta, hogy Bajnai Gordon emberei. Selmeczi Gabriella szerint a fideszesek látták is, amikor az Együtt 2014 címéről megkapták e-mailben az utasításokat, Kósa Lajos pedig még sajtótájékoztatót is tartott arról, hogy "szerveződik a Bajnai-gárda". Bajnai Gordon mozgalma erre gyorsan közleményt adott ki arról, hogy tisztelik a tüntetők tenni akarását, de nem szervezték, nem bátorították az akciójukat, sőt nem is tudtak róla.

Mit jelent az, hogy civil?

Az [origo]-nak nyilatkozó aktivisták mindannyian visszautasították, hogy ők Bajnai emberei lennének, mint ahogyan azt is tagadták, hogy pártokhoz kötődnének. A szinte kivétel nélkül 20-30 év körüli tüntetők délelőtt sorban nyilatkozták a sajtónak, hogy civilek, spontán gyűltek össze a Fidesz székházánál, és vezetőjük sincs.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Fotó: Hirling Bálint [origo]

Tüntetők a Fidesz-székház erkélyén csütörtökön. A képre kattintva galéria nyílik!

A tüntetetésről az első képek a decemberben több demonstrációt szervező, februárban pedig az ELTE előadóit elfoglaló Hallgatói Hálózat (HaHa) Facebook-oldalán jelentek meg, és az aktivisták közül többen részt vettek a csütörtöki székházfoglalás szervezésében is. A szervezők között volt A Város Mindenkié csoport több aktivistája, de az egyik szervező szerint az "ex-LMP baloldali szárnyából" is csatlakoztak hozzájuk.

A tüntetés egyik első embere Rózsa Milán volt, ő nyilatkozott a legtöbb újságírónak. Rózsa az LMBT-mozgalom (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) aktivistája, aki szervezett már melegfelvonulást, tavaly március 15-én pedig a Milla színpadán szónokolt. Egy korábban adott interjújában azt mondta, "kár arra várni, hogy majd mások cselekszenek helyettünk".

A demonstráció során végig ott volt és szerepet vállalt Misetics Bálint, aki szintén régi motorosa az ellenzéki tüntetéseknek. Misetics az ELTE-re és Oxfordba járt egyetemre, A Város Mindenkié nevű, a hajléktalan emberek jogáért küzdő csoport egyik alapítója, több civil szervezetben is megfordult, és részt vett az LMP szociálpolitikai programjának megalkotásában is. Tavaly decemberben felszólalt a Humán Platform tüntetésén.

A tüntetésről a rendőrök egyetlen embert állítottak elő, Birtalan Gergőt, aki az ELTE társadalomtudományi karára jár, korábban a Hallgatói Hálózat kecskeméti csoportját szervezte, a februári egyetemfoglalás során végig aktív szereplő volt, több fórumot moderált. Az Alkotmánybíróság felé tartó menetben az első sorban segített a molinó cipelésében Barabás Richárd, aki a Színművészetire jár, nemrég kapcsolódott be a HaHa működésébe. Barabást két társával együtt előállították egy tavaly decemberi diáktüntetés során, az egyetemfoglaláskor is fontos szerepe volt.

Konspiráció az alagsorban

"Azért nem tudunk több embert bevonni, mert nincs most több ember Budapesten, aki ki mer állni, és nyilatkozik" - mondta a 24 éves Zsuzsi, aki szinte minden tüntetésen részt vett az elmúlt másfél évben. A megfogalmazása szerint egy szűk baráti kör ötlete volt a székházfoglalás, mindenki ismert mindenkit, még ha nem is régről.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Fotó: Magócsi Márton [origo]

Mindenki ismer mindenkit, ha nem is régről. A képre kattintva galéria nyílik!

A székházfoglalást az egyik belvárosi szórakozóhely alagsorában találták ki, és az eredeti céljuk az volt vele, hogy a szombatra meghirdetett, Az alkotmány nem játék! című tüntetésnek csináljanak hírverést. A fiatal szervezők nagyon elővigyázatosan készítették elő a csütörtöki akciót: a konspirált helyszínre, a belvárosi kocsma alagsorába nem engedtek le senkit, csak azt, akiben maximálisan megbíztak, de még ennek ellenére is mindenkivel kikapcsoltatták a telefonját, majd kiszedették belőle az akkumulátort. Ezt nem a bizalomhiány miatt csinálták - mondták többen - hanem azért, mert "a falnak is füle van". Egy másik, a szervezőkhöz közel álló lány azt mondta, hogy eleinte még a célpontot sem akarták a résztvevőknek elmondani, de végül az egyik felszólaló heves politikai okfejtésében kikotyogta, hogy a Fidesz székházát szeretnék bevenni.

A tüntetés vezéralakjai közül többen is azt mondták az [origo]-nak, az eredeti tervük az volt, hogy odamennek a székházhoz, kifeszítik a szombati tüntetés jelszavát hirdető molinót, majd legfeljebb néhány óra tüntetés után a rendőrök elviszik őket. Éppen ezért a szűk szervezőcsoport új embereket is megpróbált bevonni a titkos akcióba. A tüntetéshez délután csatlakozó egyik fiatal azt mesélte, hogy ismerősein keresztül rá akarták venni, legyen ő is a székházfoglalók között, hogy "ne mindig ugyanazokat vigyék el a rendőrök".

A szervezők azért arról is gondoskodtak, hogy az akciójuk biztosan bekerüljön a hírekbe: az LMP volt sajtófőnökén keresztül riadóztatták a médiát, de azt nem árulták el, hogy pontosan mire készülnek, csak annyit mondtak, hogy a Hősök terén lesz a gyülekező.

Az eredeti terv azonban nem jött be, a rendőrök és a székházat védő biztonsági emberek békésen nézték a tüntetők és a később csatlakozó ellentüntetők heves szópárbaját. Ráadásul a tüntetők egy részét a biztonsági őrök gyakorlatilag bezárták a székház kertjébe, ugyan kiengedték volna őket, de akkor nem mehettek volna vissza. Valószínűleg a patthelyzet feloldására találták ki a tüntetők, hogy este nyolc óra után mindannyian kijönnek, és elvonulnak az Alkotmánybíróság budai központjához. (Erről bővebben itt olvashat.)

Societas és szociológia

Mire a Fidesz-székháztól elindult az addigra néhány száz fős tüntető tömeg, az eredeti székházfoglalókhoz szimpatizánsok is csatlakoztak. Egy középkorú nő azt mondta, az egyik ismerőse szólt neki, hogy a lányát bezárták a székházba, ezért érezte úgy, hogy jönnie kell. Egy másik asszony a rádióból értesült a Lendvay utcai történésekről, és kötelességének érezte, hogy kijöjjön, de az általunk megkérdezettek mindegyike ismerősök hívására, illetve a Facebookon terjedő híradások hatására csatlakozott a demonstrációhoz.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Fotó: Magócsi Márton [origo]

A Facebookon olvasták, és jöttek. A képre kattintva galéria nyílik!

Zsófi, aki a CEU szociológia szakára jár, a tévében látta a tüntetésről szóló tudósítást, és az egyik barátja unszolására jött ki. Nem csalódott, mert szerinte "jó hangulatú az egész". A gimnazista Manó, akinek a hajtókáján négy-öt kitűző is volt - köztük a Hallgatói Hálózaté is - az interneten olvasott a tüntetésről, de nem sokkal nyolc előtt jött ki, miután a suliból hazaérve látta, mi történik.

Feri, aki elsőéves biológus az ELTE-n, a Józsefvárosból érkezett, és a Societas, az MSZP ifjúsági szervezete aktivistája, de ezúttal nem a pártszervezet felhívására jött el, az interneten látta a tüntetés hírét. 2006 óta figyeli a politikát, és nagyon nem tetszik neki, amit a kormány csinál. Edina a BME építőmérnöki karára jár, és már a kezdetek óta figyeli a diáktüntetéseket, de csak néhány hete lett a Hallgatói Hálózat aktivistája, a Facebookon olvasott a tüntetésről. Szerinte nagyon vicces látni, hogy a pártok hogyan próbálják felhasználni saját céljaikra az egész megmozdulást, mert "mindenki már az elején világossá tette, hogy nem kérnek a pártokból, és tényleg senki sem tagja egyetlen pártnak sem".

A parlamenti pártok és képviselők közül egyedül Gyurcsány Ferenc akart csatlakozni a tüntetőkhöz, de a szervezők azt mesélték, hogy amikor ezt meghallották, felhívták az MSZP szóvivőjét, és rajta keresztül megüzenték, hogy ne jöjjön el. A volt miniszterelnök végül nem is ment el a Lendvay utcába, de párttársa, Vadai Ágnes megjelent a székháznál, aztán gyorsan távozott. (Cikkünk megjelenése után a Demokratikus Koalíció azt közölte, hogy Gyurcsány Ferenc nem akart a tüntetőkhöz csatlakozni, hanem a párt képviselői egy előre meghirdetett sajtótájékoztatót tartottak volna a székháznál, de amikor üzentek neki, hogy ne menjenek, nem a székház bejáratánál, hanem a ház egy másik oldalán tartották azt meg.) Már este, az Alkotmánybíróság felé vonuló tömegben páran elővették az Együtt 2014 egyik alapítójának, a Szolidaritás mozgalomnak a molinóját, majd miután összeszólalkoztak a többi tüntetővel, eltették.

Politikusok vagy más közéleti emberek még ezen a ponton sem csatlakoztak a tüntetéshez, leszámítva a nordic walking-botokkal menetelő Donáth László ex-MSZP-s evangélikus lelkészt, valamint a Lánchídon bandukoló Gógl Árpádot. A volt fideszes egészségügyi miniszter azért kényszerült a kellemes kora tavaszi estén belvárosi sétát tenni, mert a tüntetők miatt nem járt a budai Várba közlekedő 16-os busz, amellyel haza szeretett volna menni. Azt mondta, nem szeretné kommentálni az eseményeket, de annyit azért megjegyzett "nem tudják ezek a fiatalok, milyen jó dolguk van, mert '57-ben, amikor az egyetemet kezdtem, nagy szerencse kellett ahhoz, hogy valaki továbbtanulhasson."