Mintegy három-négyszázan mentek el a Jobbik tüntetésére, amelyet a párt szervezett az MSZP nagygyűlése miatt.

A Jobbik az MSZP nagygyűlése és Victor Ponta meghívása miatt tüntetést szervezett a sportcsarnok környékére. Tudósítónk szerint nagyjából három-négyszázan jelentek meg a Stadionok metrómegállónál szombat délelőtt, majd egy mobil színpadhoz vonultak, amelyet a Mogyoródi útnál állítottak fel.

Forrás: MTI/Marjai János
Victor Ponta magyarországi látogatása ellen szervezett vonulásos tüntetést a Jobbik

A tömegben olyan feliratokat lehetett olvasni, mint "Ponta a román Gyurcsány, Gyurcsány a magyar Ponta", vagy hogy "Gyurcsány, Ponta két jó barát, mindkettő lopta a dolgozatát" (mindketten plágiumgyanúba kerültek, Pontáról az egyeteme is kimondta, hogy plagizált, míg Gyurcsány hiába kereste nagyon a dolgozatát, nem találta meg). Többek között beszédet mondott Gaudi-Nagy Tamás és Szávay István jobbikos képviselő.

Tudósítónk szerint dél körül már véget értek a beszédek, és koncertezni kezdtek, az emberek pedig elkezdtek hazaszállingózni. Nem sokkal 12 után nagyjából egy tucat, a Magyar Gárda egyenruhájába öltözött tüntető elindult a Kerepesi út felé, de készenléti rendőrök útjukat állták, és igazoltatják őket. A kisebb csoport tagjai állításuk szerint csak haza akartak menni.

A rendőrség délután azt közölte, hogy kilenc emberrel a Jobbik rendezvénye után, és ruházatuk, valamint feloszlatott társadalmi szervezetben való részvételük miatt feljelentést tesznek.