70 helyett 65 évesen mehetnek nyugdíjba a bírók

Vágólapra másolva!
Fokozatosan csökken 65 évre a bírák nyugdíjkorhatára a legújabb, hétfőn elfogadott törvény értelmében.
Vágólapra másolva!

Fokozatosan, tíz év alatt csökken 70-ről 65 évre a bírák, az ügyészek és a közjegyzők nyugdíjkorhatára, miután a parlament hétfőn elfogadta a kormány erre vonatkozó törvényjavaslatát, amely arról is rendelkezik, milyen megoldásokat kínálnak azoknak a bíráknak, akiket az Alkotmánybíróság (Ab) által megsemmisített jogszabály alapján nyugdíjaztak. A törvénymódosítást az Országgyűlés 263 igen, 8 nem szavazattal, 38 tartózkodás mellett fogadta el.

Magyarországon az általános öregségi nyugdíjkorhatár (amelyik tehát az emberek döntő részére érvényes) 2020-ra, fokozatosan emelkedik 65 évre a tavalyi 62 évről. Vagyis a bírák nyugdíjkorhatára az általános korhatárhoz fog igazodni.

Az Ab tavaly júliusban semmisítette meg azt a szabályozást, amely a bírák nyugdíjkorhatárát a korábbi 70 évről az általános öregségi nyugdíjhoz igazítva 62 évre szállította le, és ehhez kötelező felmentést kapcsolt.

Az Európai Unió nemcsak tiltakozott a törvény ellen, hanem kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen a bírók jó részének azonnali felmentését lehetővé tevő, a politikai érdektől sem mentes jogszabály ellen.

A kormány ezt követően új javaslatot terjesztett a parlament elé, és 65 évben határozta meg a felső korhatárt, ezt az előterjesztést azonban októberben átdolgozásra visszavonták.