Lefújta a kormány a szabadtéri állami ünnepségeket

Vágólapra másolva!
Az emberek testi épsége érdekében a kormány nem vesz részt szabadtéri állami ünnepségen - közölték rendkívüli közleményben. Áder sem fog beszédet tartani a Nemzeti Múzeumnál.
Vágólapra másolva!

Nem vesz részt a kormány szabadtéri állami ünnepségen március 15-én - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

A miértről csak annyit írtak, hogy az emberek testi épsége miatt kell változtatni a terveken, a részletekről pénteken reggel 8 órakor tartanak sajtótájékoztatót.

"A Belügyminisztérium javaslatára a kormány az emberek testi épsége és a balesetek elkerülése érdekében a szabadtérre tervezett március 15-i állami ünnepségeket lemondja" - áll az MTI-hez eljuttatott rendkívüli közleményben.

A kormány továbbá "megkéri az önkormányzatokat, pártokat és társadalmi szervezeteket, hogy az emberek testi épsége és a balesetek elkerülése érdekében megemlékezéseiket lehetőség szerint zárt térben tartsák meg, vagy ha ez nem lehetséges, mondják le".

Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben tartózkodik, így a plakátokon meghirdetett beszédét eleve nem tudta volna megtartani, helyette Áder János köztársasági elnök tartott volna beszédet. Ezután ünnepi menet indult volna a Múzeumkertből a budai Várba.

A KIM közleményéből nem derült ki, hogy a Fidesz- és kormánytagok egyéb programjait megtartják-e (az eredeti tervekről és az ellenzéki programokról itt olvashat bővebben).