Menetrend szerint megérkeztek a lengyelek

Vágólapra másolva!
A lengyel civilek ünnepelni jöttek, de csak itt szembesültek az ítéletidővel és azzal, hogy lefújták a programokat.
Vágólapra másolva!

Az ítéletidő sem tántorította el a magyar kormány politikáját támogató lengyeleket attól, hogy Magyarországra utazzanak március 15-én. A csoport tagjai a Civil Együttműködési Tanácskozás, a Civil Összefogás Fórum és a lengyel Gazeta Polska 300 klub szervezésében tartott budapesti megmozdulásra érkeztek, de valószínűleg csak itt szembesültek azzal, hogy a havazás miatt elmaradnak az ünnepi rendezvények.

Nem csalódottak, hanem hősök voltak - mondta az zord időjárással szembeszálló lengyel meghívottakról az [origo]-nak Csizmadia László. A Civil Összefogás Fórum alapító-szóvivője elmondta, hogy az ünnepi rendezvények elmaradása ellenére sem maradtak program nélkül a lengyel vendégek, megtalálták azokat a zárt helyeket, ahol lebonyolíthatták a találkozókat a magyar szervezetek képviselőivel. Jártak a Parlamentben, és múzeumokban is.

Forrás: MTI/Kallos Bea
Maroknyi lengyel kéri a magyarokat, hogy védjék meg
a keresztény alkotmányukat az EU ateistáitól

A lengyel civilek már rutinos ünneplők. Tavaly több ezer lengyel hallgatta meg a Kossuth téren a miniszterelnök beszédét. A lengyel delegációt akkor a Parlamentben is fogadták a hivatalos ünnepségek előtt.

Az otthon maradt lengyelek sem maradtak magyar nemzeti ünnepi megemlékezés nélkül. Varsó Bemowo kerületében Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Marek Kuchcinski, a lengyel szejm elnökhelyettese avatta fel katonai tiszteletadás mellett Petőfi Sándor mellszobrát.