Savval öntötte le szeretőjét egy kórházigazgató

2013.03.19. 23:59

Savval öntötte le szeretőjét egy férfi Óbudán - jelentette az RTL Klub. A bűncselekmény még a múlt héten történt, a kereskedelmi televízió szerint a megalapozottan gyanúsított és előzetes letartóztatásba helyezett férfi egy budai kórház nős főigazgatója.

Az egyik budai kórház főigazgatója volt az, aki egy hete kedden a III. kerületben durván bántalmazott, majd savval leöntött egy nőt - jelentette az RTL Klub. A kereskedelmi televízió esti hírműsorában közölte, hogy a 43 éves férfit azóta a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Az RTL Klub szerint a nős férfinak viszonya volt a nővel, aki azonban "komolyabb kapcsolatra vágyott"; ezért a férfi, hogy "jobb belátásra" bírja, rátámadt. A férfi elkábította a nőt a III. kerületi lakásban, kezét összekötözte, megkínozta, a derekát és a combját pedig valamilyen savval lelocsolta. A pokrócba csavart, sokkos állapotú nőre volt férje talált rá. A televízió úgy tudja, a férfi megpróbálta rablásnak álcázni a támadást, ezért néhány dolgot el is vitt a lakásból.

A rendőrség szerint a III. kerületi rendőrkapitányság nyomozói a bejelentés után hat órán belül elfogták a gyanúsítottat. A férfi előbb tagadta a bűncselekmény elkövetését, de a bizonyítékok egyértelműen ellene szóltak.

Az esetről a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Police.hu-n azt írta, rablás gyanúja miatt folytatnak eljárást dr. B. Krisztián 43 éves budaörsi lakos ellen. A rendőrség szerint a férfi március 12-én a III. kerületi San Marco utca egyik lakásában brutális módon bántalmazott egy nőt, "védekezésre képtelen állapotba helyezte", majd a lakásból különböző értékeket vitt el. A sértett súlyos sérüléseket szenvedett.