Májusban tárgyalják a soproni lőtéri gyilkosságot

Vágólapra másolva!
Május közepén kezdődik a tavaly áprilisi soproni kettős gyilkosság elkövetésével vádolt három fiatalember pere. A nagy érdeklődés miatt a nagyteremben lesz a tárgyalás. A fiatalok egy lőtér vezetőjét és a helyre éppen belépő férfit lőtték le, a 70 ezres zsákmányt elkaszinózták.
Vágólapra másolva!

Németh Csaba bíró május 14-re, 15-re és 16-ra tűzte ki a tavaly áprilisi soproni kettős gyilkosság elkövetésével vádolt három fiatalember tárgyalását - közölte a megyei törvényszék szóvivő bírója. Az első napon a vádlottakat, a másodikon a tanúkat, a harmadikon pedig a szakértőket hallgatják meg. Arról a szóvivő nem tudott nyilatkozni, hogy mikor születhet ítélet.

Jelezte: a bíróság - amely várhatóan egyesíti a tinédzserek emberölési és vagyon elleni ügyét - a nagy közérdeklődés miatt várhatóan a törvényszék 120 embert befogadó nagytermében tárgyalja az ügyet. Itt ítélnek rendszeresen olyan sokvádlottas ügyekben, mint a két tucatnál több szereplős pécsi egyetemi vesztegetési per, és ezt a termet kérte kölcsön a Győri Ítélőtábla is tavaly tavasszal a diósdi maffiaperhez.

Takács Péter Győr-Moson-Sopron megyei főügyész március 14-én jelentette be, hogy az ügyben meggyanúsított három fiatal mindegyike ellen vádat emeltek előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés, fegyveresen, illetve fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás, valamint lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés miatt.

Az ügyészség megállapítása szerint a fegyverek és pénz szerzését célzó lőtéri kettős gyilkosságot V. Roland találta ki és tervezte meg. A lőtérvezetőt T. Attila, a belépő férfit pedig a két fiatal együtt lőtte le. M. Tamás eközben a bejáratnál őrködött. A bűncselekményből származó 70 ezer forintot egymás között elosztották, majd elkaszinózták, a fegyvereket és a lőtérnaplót, valamint a lőszeres dobozokat másnap az Ikva patak partján elégették, a nekik nem kellő lőszereket a vízbe dobták.

A közlés szerint a három osztálytárs és barát rendszeresen együtt járt játéktermekbe, kaszinózott, a szükséges pénz előteremtéséhez pedig már 17 évesen raboltak.

Február végi sajtótájékoztatóján Károlyi Zoltán alezredes, a rendőrség megyei bűnügyi osztályvezetője arról beszélt, a "kivégzésszerűen, hidegvérrel" elkövetett gyilkosság három - a tett idején 19 éves - szereplőjét tíz óra alatt sikerült a rendőröknek elfogniuk, de számos, a bűnösséget egyértelműen bizonyító szakértői vizsgálatra volt szükség, ezért húzódott mostanáig a nyomozás.